5. Fejezet

 

5. fejezet

 

Fordította: Lilith

 

 

Kilépek a felhőszakadásba, folyóként fut a víz a járdaszegély mentén, zuhany egy mocskos város számára, viszont egy érzékeny tetthely számára katasztrófa.

– Mennyire volt rossz? – kérdezi Carl, még mindig az ajtó melletti helyen strázsálva.

– Rengeteg vér és rengeteg seggfej, Carl – mondom, felfigyelve egy dologra a földön, az ajtó mellett, amit korábban kihagytam, és természetesen mindenki más is. És miért ne lett volna így? E csapat számára ez nem része a tetthelynek. Benyúlok a helyszínelő táskámba és kikapok egy kis tasakot. Beledugom a kezemet, leguggolok, felveszek egy újabb átkozott cigarettát – ez használatlan –, és kifordítom a zacskót az ellenkező irányba, hogy lezárjam.

– Mi az ott nálad? – kérdezi Carl.

Talpra küzdve magam lecsökkentem a távolságot kettőnk között és hozzácsapom a tasakot úgy, ahogy korábban a másikat Williams nyomozóhoz. – Regisztráld be a bizonyítékok közé.

– Valószínűleg a csapattól származik.

– Nem – mondom, és nem magyarázom meg a következtetésemet, és ezúttal nem is zavartatom magam, hogy megleckéztessem a helyes helyszíni eljárásrendről ebben a menetben. Úgy tűnik, senki sem törődik ezzel, és ha én még tovább tenyerelek bele a szarságukba, én leszek az, akinek a fejében szétrobban egy véna.

Carl úgy néz ki, mintha harcolni akarna velem emiatt, de összepréseli az ajkait és bólint egyet. – Regisztrálni fogom. – Továbbra is őt figyelem, és hozzáteszi: – Azonnal.

Ez az, amit akartam. Nem várom meg, míg el is végzi azt, amibe beleegyezett. Carl megbízható. Követi az utasításokat. A haverja, Reggie, egy másik történet, és Reggie viselkedéséről csak annyit, hogy már el is tűnt. Még egy különös dolog a sok másik közt ma este.

Kezembe veszem az esőkabátomat, amely még mindig az ajtó mellett van, felveszem, visszahúzom a kapucnim, és szemügyre veszem az utca túloldalán, kissé jobbra eső non-stop étkezdét. Tökéletes hely egy gyilkos számára, hogy kávézzon és figyelje a felfordulás kibontakozását közel a tetthelyhez. Nekem is megfelel. A felhőszakadás viszont nem. Észreveszek egy nyitott esernyőt a fal mellett, megfogom, és átkocogok a lezárt utcán. Amint beérek egy kiszögellés alá az étkezde előtt, leejtem az esernyőt. Bárkihez is tartozik, érte jöhet és összeszedheti.

Kinyitva az ajtót csengők szólalnak meg, és a piros fülkék sorait fürkészem. Én vagyok itt az egyetlen ember. Én vagyok az egyetlen gyilkos itt. Ez egy kicsit lehangoló. – Üljön ahová csak akar! – kiált rám egy molett, fekete nő a pult mögül.

Egy ablak melletti helyet választok, ahonnan ráláthatok az utca túloldalán lévő elkúrt felfordulásra, és lerázom magamról a csöpögő esőkabátomat. Amint „Donna” – a névtáblája szerint – csatlakozik hozzám az asztalnál, epres pitét kérek. – Sütőtökös és pekándiós van.

– Október van – emlékeztetem őt.

– Őszi ízek – válaszolja.

– Nem szeretem az őszi ízeket – mondom. – Kávét kérek.

– Sütőtökös, mogyorós vagy sima?

Elfintorodok. – Ha fel kéne tennie az életét a válaszomra, mit mondana?

Elvigyorodik, egy igazán jó, Lilah Love minőségű vigyorgással, és megkérdezi: – Sütőtököt?

– Ne szórakozzon velem. Nincs jó kedvem.

– Nekem sincs – válaszolja. – Maguk zsaruk, lezárták az utcát. Senki sincs itt ma este, hogy borravalót adjon.

– Nem vagyok zsaru.

A nyakam körül lógó jelvény felé int. – Majdnem. Rendelnie kell valamit a kávén kívül, ha foglalni akarja a helyet.

Körülnézek az étkezdében, majd rápillantok. – Mert annyira átkozottul elfoglalt?

– Rendel vagy nem? – vág vissza Donna.

Előhúzok egy húszast és rácsapom az asztalra. – Ez a rendelésem.

– Ez szerez magának egy szép, sütőtökös lattét. – Megfordul és elsétál.

– Baszódjon meg! – kiáltom.

Felemeli a kezét és az ujjaival integet felém. Francba, azt hiszem kedvelem ezt a nőt. Magamban kuncogok, majd az utcát fürkészem, de szart se látok az esőtől. Felkapom a telefonom és tárcsázom Murphyt. Felveszi az első csörgésre. – Love ügynök, hogy megy az első New York-i ügye az új munkacsoportom alatt?

Munkacsoportom. Annyira egocentrikus, és természetesen ő a főnök, úgyhogy mindegy. Gondolom ez az ő munkacsoportja. – Eljöttem – szólalok meg –, láttam, megvizsgáltam egy halott nőt. Hol a másik kettő?

– Feltételeztem, kiszedte ezt az információt a helyszín illetékeseiből.

– Azt mondták, hogy téved. Egy nő van. Ez minden.

– Love ügynök – felmordul –, mit tud rólam?

A barátságtalan, szeszélyes viselkedése mellett? – gondolom. Együtt volt édesanyámmal, miközben ő együtt volt a seggfej apámmal. Szerette az anyámat. Azt hiszi, hogy Pocher és a Társasága gyilkolta meg, ugyanaz a Társaság, amely beindítja édesapám politikai karrierjét. Ó, és ő nem hibázik. – Roger három nőről és egy sorozatgyilkosról beszélt önnek.

– Igen, és érdekes, hogy mást mondana magának. Lehet, hogy Roger hajlandó volt átadni az irányítást az FBI-nak, de Williams nyomozó magát kizárólag a szaktanácsadói szerepkörben akarta tartani.

– Lehet, de már most ki tudom jelenteni önnek, hogy Williams nyomozó egy k… vicc. – Kihagyom a ’kibaszott’ szót, mert Murphy a főnököm. Az extrém vágyamon is túlteszem magam, hogy lealázzak egy kurvát, mert Murphy egyben igazgató is. Tudok ennyire professzionális lenni, ha muszáj. – Az a tetthely egy káosz volt – teszem hozzá ezek helyett. – Át akartam venni a fennhatóságot, de természetesen nincs alapunk ehhez. És, csakhogy tudja, Roger Griffin nem hívott segítséget. Ő a segítség. Ez bűzlik.

– Biztos vagyok abban, hogy elég leleményes ahhoz, hogy felhívja Roger Griffint, és rájön, hova vezet ez.

Elfintorodok erre a javaslatra, amely lehet, hogy ártatlan, de lehet, hogy nem, és eltűnődöm azon, vajon tudja-e, hogy kerülöm Rogert. Murphy okos. Jó megfigyelő. Úgy tűnik, hogy ez az ember olyan dolgokat tud rólam, melyeket nem kellene, és provokál engem. Arra kényszerít, hogy olyan okokból bizonyítsak, amiket még csak nem is értek, és ez elgondolkoztat a múlt heti eseményeken, amikor beleegyeztem, hogy csatlakozzam ehhez a munkacsoporthoz.

– Azt akarom, amit maga – mondja.

– Ami micsoda? – kérdezem.

– A rossz embereket, akik jelenleg hatalmon vannak, hatalom nélkül. Nekem fog dolgozni, de Manhattanben él. Tagja lesz egy munkacsoportnak, aminek az élére engem neveznek ki. Együtt fogjuk megoldani a döglött aktákat országszerte, de maga New York állami régióhoz lesz beosztva, mivel ez hazai pálya. Helyileg fog konzultálni, de még mindig utazgatni fog, hogy kisegítsen más régiókat, ha szükség van a tudására.

– És miért van erre szükségünk?

– Idővel tiszta lesz. Most megtartja a jelvényét és a védelmemet, azonban New Yorkban fog élni és dolgozni.

– Love ügynök.

Visszapislogok a jelenbe. – Mit nem mond el nekem erről az ügyről? – kérdezem.

– Mit nem mondott el nekem, Love ügynök? – vág vissza.

Van egy részem, amely nem bízik ebben az emberben, lehet, hogy az a rész, amelynek nem tetszik, hogy látszólag mennyi mindent tud rólam és a családomról, és időnként úgy tűnik, többet tud, mint saját magam. – Lehet, hogy meg kellene beszélnünk egy helyzetet. Jelenleg nem tudok beszélni, dolgozom az ügyön. Ez azt jelenti, hogy nagyon keveset tudok.

– Nagyon keveset – mondja. – Ez nem valami lenyűgöző.

– Még – teszem hozzá.

– Akkor úgy tűnik, intéznie kell egy telefonhívást. Szerezze meg a válaszait, majd kommunikáljon, Love ügynök. Hiányosságai vannak azon a területen, ahogy ez a hívás ismét bizonyítja. – Leteszi a telefont.

Donna letesz elém egy csésze kávét, tejszínhabbal a tetején. Kezembe veszek egy kanalat és leszedek némi édes krémet. Talán nem szeretem a sütőtököt, ami bizonyára alatta van, de a cukor, a cukor az jó nekem. Természetesen félreteszem a vitathatatlant, amiről szó volt a hívásban, amelyről Murphy azt reméli, megteszem. Tényleg úgy tűnik, hogy tesztel engem, próbálja kideríteni, vajon tényleg elbírok-e a Társaság elleni hadjárattal. Megerőszakoltattak. Meg tudnám ölni mindet, és boldog lennék, de talán ez a lényeg. Ha meg akarom tartani ezt az állást, jobban kellene tettetnem, hogy olyan vagyok, mint mindenki más.

– Baszódj meg, Murphy – mormogom, ahogy felveszem a röhejes sütőtökös kávét. Ajkaim megtalálják a fehér bögre szélét, és kortyolok egyet, elfintorodva a sütőtök furcsa, fűszeres ízétől. Leteszem az említett röhejes sütőtökös kávét, kikapok még egy húszast a zsebemből, és rácsapom az asztalra.

Donna mély, vidám hanggal felkuncog a pult mögül. – Sima kávé máris.

Visszairányítom a figyelmem a híváshoz, amit el kell intéznem. Ha megiszom ezt a komisz kávét, fel tudom hívni öreg mesteremet. Ez nem olyan, mintha belenézne majd a szemembe telefonon keresztül, és meglátja, mivé váltam. Nem fogja megtudni, hogy nem vagyok olyan, mint mindenki más. Nem fogja megtudni, hogy milyen könnyedén tudok gyilkolni. Csak Kane tudja. Csak Kane érti meg. Veszek egy levegőt és tárcsázok egy számot, de nem Rogert hívom: kibaszott Kane az.

– Ah, gyönyörűm – dorombolja azon a gazdag, mély hangján. – Végül azért csak visszahívsz. Haladunk. Te tényleg visszahívtál engem.

– Mikor jössz vissza?

– Hiányzom?

– Kane – figyelmeztetem.

– Lilah?

– A probléma, amiről úgy gondoltad, hogy megoldottad; nincs megoldva. – Tudni fogja, mire célzok. Tudni fogja, hogy a Társaságról beszélek, mert itt van az a dolog ezzel az emberrel kapcsolatban, amit egyszerre imádok és gyűlölök: okos és veszélyes.

– Azonnal visszajövök.

– Rendben.

– Rendben?

– Igen – mondom. – Rendben.

– Szentséges ég! Sosem mondod, hogy rendben.

– Talán tudom, mikor hívjak fel egy drogbárót.

– Nem vagyok egy rohadt drogbáró. Nem vagyok a kibaszott apám.

És mégis biztos, hogy Kane ezt a kapcsolatot használta Pocher meghátráltatására, mikor úgy gondolta, az az ember meg akar ölni. – Sosem mondod, hogy rendben – ismétli. – Mi az, amiről azonnal tudnom kell?

– Hogy gyere vissza. Ez egyelőre elég. És csak hogy tudd, mikor legközelebb nem mondom, hogy rendben, kurvára hallgatnod kellene rám, mert világosan azt jelenti, hogy nincs szükségem segítségre.

– Tényleg arra használod fel ezt a pillanatnyi időt, hogy kioktass arról, hogy védelmező vagyok?

– Nem. Arra használom fel ezt a pillanatnyi időt, hogy kioktassalak arról, hogy tolakodó, basáskodó és erőszakos vagy.

– Múlt éjjel nem ezt mondtad – ellenkezik.

– Kane – figyelmeztetem ismét.

– Hol vagy?

– Egy étkezdében, a bűncselekmény helyszínét figyelve, ahonnan épp csak eljöttem.

Nem tesz fel kérdéseket, de ismerem Kane-t, és ő is ismer engem. Olvasni fog a sorok között. Ez a helyszín vezetett ehhez a híváshoz.

– Visszahívlak, amint megtettem az előkészületeket. Illetve küldök valakit, hogy vigyázzon rád.

– Ha megteszed, meg fogod fizetni az árát.

– Imádom, ahogy dühösen szexelsz, Lilah – mondja lehalkítva a hangját.

– Kane, ha küldesz valakit, hogy figyeljen engem, és összetévesztem egy problémával, le fogom lőni.

– Akkor valaki olyat küldök, akit nem bánok, ha elveszítek.

Leteszi.