11. fejezet
Fordította: Lilith
– Halálra rémítettél múlt
éjjel – sziszegi Kane, elhúzva a száját az enyémtől, lenézve rám. – Ha elveszítettelek
volna, felgyújtottam volna az egész átkozott várost. És folytattam volna a többi
város felgyújtásával. Nem halhatsz meg, Lilah. Megértetted?
Ez egyike azoknak a pillanatoknak, ahol
Kane és én megértjük egymást. Ez egyike azoknak a pillanatoknak, mikor az örök megfigyeltetés,
hogy olyan átkozottul közelről követ engem, értelmet nyer. A szülei halottak, édesanyját
az apja üzlete miatt ölték meg. Ironikusan most már úgy hiszem, az én édesanyám
is hasonló sorsra jutott. Ez csak még egy dolog a sok közül, ami ehhez az emberhez
húz. – Csak csókolj már meg újra – utasítom, mert nem tudom kijelenteni, hogy nem
fogok meghalni. Tudja ezt, tudom, hogy tudja. Sok minden vagyok, de hazug nem. Nem
fogok olyan ígéretet tenni, amit nem tudok betartani.
De nem csókol meg. Szorosabban markolja
a hajamat. Többet követel. – Mondd, hogy megértetted, Lilah.
Hirtelen rádöbbenek, hogy nem arra kér,
hogy ígérjem meg, nem fogok meghalni. Arra kér, hogy értsem meg, miért hozza azokat
a döntéseket, melyeket meghoz, de ezt nem tehetem meg, mikor ezek a döntések messze
túlnyúlnak a megfigyeltetésemen. – Nem lehet ez a kifogásod és mentséged az összes
rossz dologra, melyeket a védelmem érdekében teszel meg, Kane.
Mormog valamit spanyolul, amit nem tudok
kivenni, majd hozzáteszi: – Lilah, a fenébe is! – De nem követelőzik újra. Ekkor
megcsókol, és ezúttal az összes düh, amely percekkel ezelőtt az enyém volt, most
az övé. Nem, a miénk. Mindketten dühösek vagyunk. Mindketten egy sötét helyen vagyunk,
egy sokat követelő helyen, okkal. Mindig is illettünk egymáshoz, két darabja egy
kétdarabos kirakónak, a világaink azonban nem illenek össze.
Az inge alá dugom a kezem és feltolom. A
feje fölé nyúl és lehúzza, majd visszatér az enyémért. Félredobja, és mikor felfedezi,
hogy már rég megszabadultam az átázott melltartómtól, előtör belőle az az érdes
hang, mélyen a torkából, amelyet annyira nagyon hiányoltam. Olyan sok minden
szól erről az emberről, ami hiányzik.
Elkapja a lábam, majd felemel. Nem csak
hogy hagyom magam, de eszméletlenül rámászok. Még csak azzal sem foglalkozom, hogy
egyértelműen tudja, hogy az új hálószobám az emeleten van, habár korábban még sosem
volt itt. Világos, hogy míg rám várt, körülnézett, de akkor sem érdekel. Tiltakozó
szó nélkül hagyom, hogy felmenjen a lépcsőn. Belép a hálószobámba, szikrázó napsütés
ömlik be a padlótól plafonig érő ablakokon keresztül. Rácsapok a falon lévő gombra
az ajtón belül, és a redőnyök elindulnak lefelé. Kane egyenesen a székhez sétál
és leül, magával visz engem.
Ez egy másik pillanat azokból, amikor ismerem
ezt a férfit. Talán úgy tűnhet, hogy átadja nekem az irányítást, de Kane-nel ez
nem olyan egyszerű. Kane domináns tud lenni. Kane át tudja venni az irányítást,
de akarja, sőt tudnia kell, hogy őt és minket választom. Ebben a szükségben egyszerre
van benne a sebezhetőség és egy hatalmi harc. Ha megkapja, amit akar, ha megmutatom
neki, mennyire önszántamból vagyok itt vele, többé már nem dughatom azt a fegyvert
közénk, és nem használhatom érzelmi válaszfalként. Ha nem adom meg neki, amit akar,
akkor megsebzem.
Minden porcikám száz százalékosan jelen
van ebben a pillanatban ezzel az emberrel. Belesüllyedek a székbe, térdeim a csípőjénél,
szám az övéhez préselődik. Közel tart engem, megérint, magába szív, és mikor ellököm
magam tőle, megfogom a kezét, sürgetve a felállásra, nem húzza tovább az időt. Befejezzük
a vetkőzést, és forrongó hév van köztünk, amely felrobban, mikor magához húz. Újra
megcsókol, és az ölébe húz, miközben visszaül. Felemel, és egy nagy lökéssel bennem
van, az ujjaim a vállára szorulnak.
Pillantása találkoznak
az enyémmel, és meglátom tekintete mélyén a birtoklási vágy lángját, megérzem ennek
a férfinak az erejét, és nem tudom, miért, de egy pillanatra visszaugrok az időben,
mikor bedrogozva és vérrel borítottan ültem a fürdőkádban, várakozva, mialatt feltakarította
a zűrzavart. Tudtam, hogy épp a problémámról gondoskodik, de hibáztattam, amiért
így tett; évekig hibáztattam, amiért rám erőszakolta ezt a titkot, hogy nem hívta
a rendőrséget.
De néhány porcikám most elismeri, hogy a
jelvényemet védte. Hogy magamtól védett még úgy is, mikor arról próbáltam meggyőzni
magam, hogy tőle kell megvédenem magam. Nem jönnek nyelvemre a szavak, úgyhogy ismét
megcsókolom, és a következő pár percben megmutatom neki. Mikor vége van, az ágyban
kötünk ki a takarók alatt, mindketten elcsigázottan, készségesen hozzá bújtam.
– Talán nem szereted azt, aki a jelvényeden
túl vagy, Lilah – szólal meg néhány perc múlva –, de nem az vagy, ami a jelvényed.
Tudom, hogy úgy érzed, jobban hasonlítasz rám, mint szeretnéd, és hogy én jobban
hasonlítok az apámra, mint kellene, de ez nem menthet meg magadtól, vagy tőlem.
Mindig
is el akarta felejteni. Mindig is úgy érezte, hogy ez egy köztünk álló fal. – Mi van, ha ez
az egyetlen dolog, amely mindkettőnket megment?
12. fejezet
Fordította: Isabelle
Kane
nem válaszol a kérdésre. Nem is vártam tőle. Valamilyen szinten, mindketten tudjuk,
hogy szükségünk van a jelvényemre, hogy a földön tartson minket. Valamilyen szinten,
mindketten tudjuk, hogy ez fog mindig minket szétválasztani, de készen állok arra,
hogy egy új módon lássam. Nem olyan régen, eldobtam a jelvényem, és Kane meggyőzött
róla, hogy ez hiba volt. Ragaszkodott hozzá, hogy szükségem van a jelvényre, nekünk szükségünk van a jelvényre. Hiszem,
azzal, hogy viselem, befolyásolom a cselekedeteit. Mindketten vonzódtunk a
sötét oldalhoz. Mindketten képesek vagyunk tisztázni
vagy megvédeni az eszközöket, az erőforrásokat és a módszereket a jó cél
érdekében. Ez egyáltalán nem zavarja Kane-t. Engem igen. A jelvény nélkül
jobban hasonlítanék rá? Ez az utolsó gondolatom, mielőtt azt csinálnám, amiről egyszer
azt hittem, soha többé nem fogom: hozzásimulva elaludni kurva Kane Mendezhez. Fogalmam
sincs milyen sokáig aludtam, de a telefonom csörgésére ébredek fel, ami be van
kapcsolva az éjjeliszekrényen. Az egyet nem értés sóhajával odafordulok és megfogom,
az órára pillantok, ami délután kettőt mutat, ami azt jelenti, teljes két órát aludtam.
Egy jó ok arra, hogy figyelmen kívül hagyjam a hívót, ha nem Beth volna az. – Mi
a pokolért nem alszol? – kérdezem. – Jó ágyak vannak a Ritzben.
– Egy
rémálommal ébredtem fel: én az egyik nyomorult esernyővel a fejem felett. Csak most
esett le, miért aggódtál értem. Hasonlítok rájuk. A nők, akiket ez a szörnyeteg
megölt. Úgy nézek ki, mint ők. Hogy nem
esett le tegnap este? Istenem, Lilah. Mit nem mondasz el nekem?
Felülök
és Kane is felül velem, felemeli az egyik szemöldökét az irányomba. Tátogom, hogy
’fél’, és bólint, megértését fejezi ki ezzel a kis tettel. Felkelünk. A tegnap esti
pokol ma is meglátogat minket. Egyetértésben mindketten az ágy szélére fordulunk,
lerakjuk a lábunkat a padlóra. – Úgy értem, istenem – folytatja Beth. – Hogy nem
tudtál figyelmeztetni? – még mindig ezen pörögve.
– Van
valakim, aki megfigyel téged – biztosítom, szétnézek, hogy megtaláljam Kane pólóját,
hogy felvegyem. Rendben vagyok a meztelenségemmel, de valahogy pucérnak lenni és
Bethszel beszélni furcsa. – És – teszem hozzá, feladva a pólót és csak arra fókuszálok,
hogy lenyugtassam –, ez a valaki fog először lőni és csak később fog kérdéseket
feltenni.
– Ó
Istenem! Kane. Belevontad Kane-t?
A
pletykák Kane-ről benne vannak ebben a kijelentésében, és én elhúzom a számat, küzdve
az érzéssel, hogy megvédjek egy olyan férfit, akinek nincs rá szüksége, vagy
valószínűleg még meg sem érdemli.
– Igen,
de...
– Köszönöm.
Nagyon szépen köszönöm. Megyek dolgozni. El kell kapnom ezt a szarházit.
– Szarházit?
– kérdezem hitetlenkedve, mert Beth előkelő családból származik és nem úgy, mint
én, ő valóban használja azt a jómodort, amit tanítottak neki. – Igen. Ez a szarházi
nem fog nyerni. Egy óra múlva ott leszek.
– Én
is ott leszek akkorra, vagy kicsit később.
Szétkapcsolunk,
és Kane, most már felöltözve a nadrágjába és semmi másba, leteszi a bőröndömet,
amit a földszinten hagytam, az ágyra, kinyitja és kiveszi a köntösömet. Mutatja,
hogy forduljak meg, felállok, belecsúsztatom a kezeimet a köntös ujjába, amit nyitva
tart nekem, mielőtt szembefordulnék vele. – Megköszönte, hogy te is vigyázol rá.
Megemeli
a szemöldökét. – Miért gondolom azt, hogy ez probléma lenne?
– Boldog
volt, hogy figyelteted, mert te veszélyes vagy, és ezt mindenki tudja.
– Nem
mindenki tudja, máskülönben az a szaralak nem játszott volna veled múlt éjjel.
Egy
pillanatig ezen morfondírozok, félreteszem merre indultam ezzel a témával, oda,
ahova ő vezetett engem. – Mi van, ha tudja? Talán ez még érdekesebbé teszi a férfi
számára.
– Férfi?
– Férfi.
Igen, ő férfi.
– És
ezt honnan tudod? – kérdezi, mindketten leülünk az ágyra.
– Csak
tudom.
– Ha
te mondod – mondja, mert Kane már elég alkalommal eljátszotta velem ezt, hogy tudja,
mikor van az, amikor csak ennyit kap tőlem. – Így tegyük fel, a pasi tudja, hogy
ki vagyok – teszi hozzá –, és így azt gondolja, mint sokan mások, hogy tudják, mi vagyok, mit mond ez el róla?
– Továbbra
is arra gyanakszom, hogy a Társaság irányít engem és rajtam keresztül téged is,
eléggé lefoglalnak, hogy rájuk összpontosítsunk.
– Vagy?
– kérdez tovább, mert ez az, amit Kane csinál. Kérdéseket tesz fel nekem;
bizonyos tekintetben egy olyan szerepet játszik a nyomozásomban, amit senki másnak
nem engedek.
–
Vagy talán valaki, aki követte a karrieremet és engem. Talán valaki az igazságszolgáltatásban.
– Felállok és szembefordulok Kane-nel, összekulcsolom a karjaimat és a köpenyemet
magam előtt. – De mi van, ha nem rólam szól. Mi van, ha Rogerről? A pártfogoltja
vagyok. Őt használták, hogy eljussanak hozzám. Talán ez kizárólag róla szól.
– Miért
mennél Rogerhez ezzel? – kérdezi. – Mi az, amit nem tudok?
Elmondok
neki mindent a hívásról, a cigaretták eltűnéséről, a módszer, ahogy Beth az ügyhöz
lett hívva, mint ahogy én is. – A francba! Ki sem találtam ki hívta őt. Tudnom kell,
Beth hogy került a képbe.
Megfogom
a telefonom az éjjeliszekrényről. Elkapja a csípőmet, feláll és magához húz. – Hiányzott,
hogy nézzem, ahogy dolgozol.
Ebben
a pillanatban, egy puzzle millió darabja vagyok, amihez Kane-nek van meg a hatalma,
hogy befejezze vagy szétrombolja. Nem tudom, hogy válaszoljak az őszinteségen kívül.
– Ha hagyom neked, Kane, akkor újra túl könnyen birtokolni fogsz engem és az életemet.
– Ha
valaki birtokol valakit Lilah, az te vagy, aki engem birtokolsz.
– Nem.
Neked mindig meglesznek a titkaid. Neked mindig lesz egy világod az én világomon
kívül.
– Bármit,
amit tudni akarsz, elmondom neked. Nem bizonyítottam már be ezt neked azzal, hogy
elmondtam, hogyan tervezem kezelni a Társaságot? – Hiányoztál, Kane. Jobban
hiányoztál, mint amennyire soha nem akartam, hogy hiányozz, de…
– Ne
mondd azt nekem, hogy menjek el, Lilah. Megmondtam neked. Nem fogom újra ezt tenni.
– Az
ügynökség azt akarja, hogy eltiporjalak, Kane. Azt hiszik, hogy te is az apád vagy.
A munkám…
– Murphy
tudja, hogy ki vagyok neked, és mégis ebbe a munkacsoportba rakott téged. Gondoltál
már arra valaha, hogy az egyik ok én vagyok?
Pislogok.
– Mi?
– Tudja,
hogy ki tudja tolni a határaidat, és te kényszerítheted a Társaságot, mert életben
foglak tartani.
A
védekezésem felszínre tör. – Én tartom magam életben, Kane! Én magam!
– Mi
tartjuk. Mi, Lilah.
A
telefonom újra csörög a kezemben, lepillantok, hogy ki az, de Kane is így tesz,
és uram segíts, Rich az, a szar időzítésével. Rich, aki éppen itt volt, megpróbált
visszaszerezni, és hogy kiiktassa Kane-t. Kane álla megfeszül. – Szabadulj meg tőle,
vagy istenre esküszöm, Lilah, én fogok.
– Mert
te nem az apád vagy, ugye?
Ne
provokáld Kane Mendezt, és ezt most be is bizonyítja. Magához ránt, ami halálos
képessége, és ami messzire húz túl könnyen, keresztülégetve engem. – Szabadulj meg
tőle, Lilah! – Elenged és kisétál a hálószobából.
❤❤❤
VálaszTörlés