14. Fejezet

 

14. fejezet

 

Fordította: Isabelle

 

 

Minden a vérről szól. Ez az, ami miatt ez az egész ügy össze fog omlani. És ezért van az, hogy nem kommentálom Kane vadiúj ezüstszínű Porche 911-ét. Leszarom azt, hogy mit vezet. Az igazság az, amit senkinek sem fogok bevallani, még Kane-nek sem, hogy tényleg leszarom azt, hogy Kane kit öl meg és kit nem. Egy könnyű perspektíva, a halottasház felé vezető úton, ámbár van egy oka miért aludtam itt tegnap este. A halott emberek nem zavarnak. Az élők azok, akik az utolsó idegszálamon táncolnak. Az időjárásnak köszönhetően a közlekedés még pokolibb, mint általában, és van időm arra, hogy megnézzem az adatokat, amiket Tic-Tac küldött, beleértve az alapokat Beth új pasijáról. Nincs semmi azok között, amit adott nekem, ami segítene, így megpróbálom Murphyt hívni újra.

– A szemétláda és a „kommunikáció aranyat ér” leckéi, amik nem állnak meg a lábukon – panaszkodom, amikor újra megkapom az üzenetét. – Egy átkozott képmutató. Nem hív vissza.

– Murphy nem gondolja úgy, hogy jól a kommunikálsz? – kérdezi Kane. – El sem tudom képzelni miért.

Rápillantok. – Nagyon jól kommunikálok, és baszd meg, Kane.

– Pont ezt mondom. Nem köntörfalazol.

Felmutatom neki az ujjamat, és a kezembe veszem a dolgokat. Tárcsázom az egyetlen személyt, akiről tudom, hogy a határokat fogja feszegetni. Az unokatestvérem első csengetésre felveszi. – Lilah, szerelmem.

– Bármi legyen is az, Lucas, szükségem van mindenre, amit mondani tudsz nekem egy FBI ügynökről. Az a fajta cucc, amit nem lenne szabad megtalálnom.

– Mit fogsz nekem adni, ha megteszem? – kérdezi, flörtöl, mint mindig. – Mit akarsz, Lucas? – kérdezem, és Kane-re nézek. – Téged – mondja Kane. – Téged akar.

– Ó, bassza meg – nyög fel Lucas. – Nem tudtál volna figyelmeztetni, hogy Kane-nel vagy? Megcsinálom azt az átkozott keresést. Visszahívlak – leteszi, és felnevetek.

– Átvágtál az összes baromságán. Pillanatnyilag visszaszívom a baszdmegemet. Most pontosan azt csinálja.

– Lefogadom, hogy igen.

– Ő az unokatestvérem, Kane.

– Az apád az apja mostohatestvére volt. Ő nem a nyomorult unokatestvéred, Lilah.

– Oké, nos félretéve az összes piszkos gondolatodat...

– Az ő piszkos gondolatai.

– Basszus, Kane. Hallgass meg! – veszek egy nagy levegőt, majd kifújom. – Az apja az anyámmal volt, amikor meghalt. Lucas és én is tudjuk, hogy viszonyuk volt, de Murphy egy másik képet festett, ami őt is belefoglalja ebbe. Murphy szerelmes volt az anyámba. Ez az egész különleges csapat és az utálata a Társaság iránt, számára az anyámról szól.

– Arról? – kérdezi, és behúz a hullaház elé. Kikapcsolom a biztonsági övemet és felé fordulok. – Mit tudsz?

– Van egy időszak, amikor Murphy nem létezett.

– Mi a rossebet akar ez jelenteni? Nem létezett?

– Úgy értem, nem létezett, Murphy igazgató nem az, akinek mondja magát.

– Az ügynökségnek dolgozik. Természetesen az, akinek mondja magát.

– Vagy valaki, aki Lucas képességeivel rendelkezik, azzá tette, ami.

– Más szóval, Murphy megváltoztatta a személyazonosságát, szent egek. Megrázom a fejem. – Szent egek. Ki a fene akkor?

– Tudatni fogom veled, ha egyszer megtudom.

– Meg kellene, Lucast…

– Nem, ne hagyj nyomot, ami visszavezet hozzád. Engedd, hadd rendezzem le én.

Összeráncolom a szemöldököm, és fejben elkezdem Murphyt profilozni. Ki ő? Micsoda ő? Ez a helyzet Kane-nel; talán gyilkos, de olyan gyilkos, akit ismerek. Sok minden szól amellett, hogy valakinek ismered minden kegyetlen elcseszett valódi arcát. Valamit az is szintén elmond, hogy olyan valakivel vagy együtt, aki ismeri az összes kegyetlen elcseszett igazi arcodat, és mégis biztonságban érzed magad.

– Megcsókolsz búcsúzóul?

– Majd, ha befagy a pokol – mondom, de ahogy kimondom, áthajolok az ülésen Kane-hez. Megfogja a fejem és a poklot is kicsókolja belőlem.

– Mi történt most, Lilah?

– Te csak kurvára megtörténtél, és folyamatosan kurvára megtörténsz. Seggfej – és ezzel kilépek a kocsiból. Abban a percben, ahogy kilépek, tudom, hogy valami kis pöcs engem bámul, legyen az Junior vagy az Esernyős Ember, vagy egy és ugyanaz. Lefogadom, hogy ennek a seggfejnek kis szerszáma van, és nagynak és fontosnak próbálja magát érezni azzal, hogy követi és bántalmazza a nőket. Azt akarom, hogy értem jöjjön. Azonnal ki fogom tépni a golyóit az átkozott nadrágjából.

Belépek a halottasház ajtaján, mohón arra, hogy megkapjam a tényeket, és aztán elrejtőzzek és elkezdjem az egészet összerakni. Minél hamarabb tudom lerázni annál jobb. Egy nagy spanyolos kinézetű nő biztonsági egyenruhában vág rám egy grimaszt, ami amiatt van vagy éppen nincs, mert mély benyomást hagytam. Még mindig a golyó témájánál maradva, megkérdeztem a kölyköt, aki sikított, mert azt gondolta tegnap este, halott vagyok, hogy neki van-e, amire még jobban elkezdett sírni. Hívtam a mentősöket. Komolyan azt hittem, hogy idegösszeroppanása van. A kölyöknek, aki tulajdonképpen huszonhárom, szüksége van egy új karrierre. Ő volt a beosztott őr is a kérdezősködésben. Nem tudtam. Nem mintha próbálgatnom kéne, hogy egy érzéketlen ribanc legyek, ezt vágom, de ebben az esetben tényleg nem voltam egy érzéketlen ribanc. A vizsgáló szobába megyek, ahol Beth és egy gyakornok, akivel tegnap este találkoztam, már dolgoznak. Mind a ketten olyan sok műanyagba vannak burkolva, hogy azt is hihetném, járvány van.

– Kellene valamilyen védőfelszerelést viselnem? – kérdezem, amikor belépek a helyiségbe a sima cuccaimban. Beth lehúzza a maszkját.

– Elővigyázatos vagyok a toxinokkal és addig rendben vagy, amíg nem érintesz meg valamit.

– Mint például magamat, vagy valaki mást?

– Jézusom, Lilah – mondja Beth, és a gyakornoka felnevet. Nem tudom a nevét, de miután egyedüliként megérti a humoromat, talán megtanulom.

– A vér a gyilkossági helyszínről – mondja Beth.

Most már teljesen rá figyelek. – Mi van vele?

– Sertés vér volt.

Más szavakkal, kettő áldozatunk már van a háromból, amit a gyilkos állított, amikor Murphyvel beszélt. Arra kezdek gyanakodni, hogy a harmadik vagy Beth vagy én.