36. fejezet
Fordította: Isabelle
Kane és én egymás felé fordulunk. – Levágták
az egyik ujját? – kérdezem. – Láttam miután visszatért. Észre sem vettem.
– Igen, ezt tették. – Elhúzza a száját.
– És eközben, legalább nem ölték meg. – Ez egy utalás arra, amikor az apám azt mondta,
hogy legalább Pocher nem ölt meg. Csak megerőszakoltak.
– Tudtad.
– Mondtam neked, Lilah. Tudom, hogy
mit tettek veled és fizetni fognak érte.
Az erő ezekkel a szavakkal kemény és intenzív
közöttünk. Minden itt van. A megerőszakolásom. Hogy megöltem azt a férfit. Hogy
ő eltemeti a testet. A külön töltött idő. – Kane…
– Soha nem engedlek el újra, Lilah
és most már ő is tudja ezt. Egyedül azt bánom, hogy nem az ő ujja volt, de most
azon fog gondolkozni, mit fogok elvenni tőle.
Ha Kane Mendez ezt mondaná rólam, még félnék
is. Vannak dolgok, amiket el akarok mondani neki, nagyon sok dolog, de nem itt.
– Aggódsz a fenyegetés miatt?
– Nem. És azzal, hogy itt vagyok ma
este a te oldaladon, el is mondja ezt neki. Megmondtam neked. Szövetséget építek.
Mindketten megegyeztünk abban ma este, hogy nem engedem, hogy ez szétessen. – Megfogja
a kezem.
– Menjünk előre, és próbáljunk meg
véget vetni az apáddal való találkozásnak.
Keresztülvágunk a tömegen, és ahogy elérjük
a terem elejét, megpillantom az apámat valakivel beszélgetni, akit nem gondoltam
volna. Elmerült beszélgetésben van Rogerrel.
– Ezt vártad? – kérdezi Kane.
– Nem. Nem. Nem is tudtam, hogy itt lesz.
– Újra Murphy?
– Ha Murphy az – feltekintek rá –,
talán a jelvényem nélkül kellene megtennünk.
– Vagy Murphy nélkül csináljuk meg.
– Vagy az.
Újra Roger felé pillantok, és ezúttal észrevesz,
mutatja, hogy menjünk felé. Kane átterel, elém áll így ő kerül szembe Rogerrel.
Nem hagyom figyelmen kívül ezt a mozdulatot. Gyanítom, hogy Roger sem. – Itt is
van – üdvözöl Roger. – Tényleg úgy néz ki, mint az édesanyja. Éppen azt mondtam
az édesapjának, hogy megtiszteltetés volt együtt dolgozni.
A tekintete Kane-re téved. – A férfi és
a misztérium éppen előttem. – Az apám és én egymásra nézünk. Jól néz ki, fiatalabbnak,
mint az ötvenhét éve, a szőke haja most őszebb. Ironikus módon Andrew tőle örökölte
a szőke haját. Az anyám barna volt. – Öleld meg az apádat – rendeli el lágyan –,
az emberek néznek.
– És azt kellene tennem, amit az emberek
elvárnak?
– Igen, Lilah. Azt kellene.
Az állam megfeszül. – Nem hiszem, hogy
akarom.
– Miért jöttél, ha nem akarsz mellém
állni? – Felém mozdul, és engedek az ölelésének, de az agyamban az kattog, hogy
„legalább nem öltek meg”. Elenged és vet egy pillantást Kane-re, aztán vissza rám.
– Tudom, hogy szereted őt. Beszéltem Pocherrel. Létezik egy összetartó erő, ami
egyesül bennünk. A ma este jó. Mellettem kell, hogy maradj a színpadon.
– Ott leszek – mondom, még mindig emésztem
a tényt, hogy alapjában véve azt mondta nekem, hogy úgy gondolja ez a tűzszünet
köztünk és a Társaság között, azt jelenti, hogy Kane egy szövetséges. Murphy elméletére
gondolok. Mindannyian Kane-t akarják, és rajtam átgázolva el fogják őt érni. Kane
és Roger felé fordulok. Roger megpróbálja életben tartani a beszélgetést. Ez nem
igazán működik Kane-nel, de ebben a pillanatban, úgy döntök, Roger azért van itt,
hogy megpróbálja kiolvasni Kane-t, hogy találjon egy gyenge pontot rajtam kívül,
ami azt jelentheti, hogy Pocherrel van, ami megmagyarázza a szívem változását, abból
az időből mielőtt elmentem. Talán még a cselszövéséről szólhat, egy olyan ember
miatt, mint Kane, vagy a tényről, hogy Kane beperli az osztályt, de bármi legyen
is az ügy, nem tetszik. Feldühít. Bezárom a távolságot köztem és a két férfi között,
ráteszem a kezem Kane karjára, közel lépek hozzá. – Nem tudtam, hogy jön ma este,
Roger – mondom. – Hogy történt ez?
– Az egész épület az igazságszolgáltatás
embereivel van tele. Az apja egy közölünk, korábbi rendőrfőnök, meg minden. Meg
akartam említeni ma, de elvesztettük egymást.
– Amikor telefonáltunk, akkor sem szólt.
– Igen, nos, teljesen felemésztett
az ügye. A régieket illetően, amik ezekhez az újakhoz kötődnek, van egy pár, amit
átnézhetnénk.
– A figyelmüket kérem. – A bátyám van
a színpadon. – Mindjárt kezdünk.
– Beszélhetnék veled? – fordulok oda
Kane-hez.
Bólint és megfogom a kezét, egy rés felé
terelem a tömegben, és aztán a színpad irányába.
– Tudod, hogy ez az egész rólad szól,
ugye? A kezük alatt akarnak tartani.
– Ezt akarják?
– Tudtad, és mégis jöttél?
– Természetesen tudtam, Nem teszek
semmit ok nélkül. Te is tudtad.
Igaza van. Alapjában véve tudtam, de titkon
arra vágytam, hogy minden, amit az apámról tudok, hamis lesz. Olyan, mint a félelmem,
hogy Roger szemébe nézzek. Ez zavaró. És ez a félelem van az apámmal. Nem félek,
hogy látni fog. Attól félek, én milyennek fogom őt látni.
Egy nő lép mellém. – Szükségünk van magára.
– Természetesen ezt tetted – elhessegetem
a nőt. – Abban a percben, ahogy lelépek a színpadról, elmegyünk. – Kane felemeli
a szemöldökét. – Nem lesznek dínók?
– Azt hiszem elég dínóm volt ma estére.
– Jó pont – mondja. – Itt leszek, várni
foglak gyönyörű. – Közel hajol, és azt suttogja. – És te gyönyörű vagy ma este,
Lilah.
Egy kicsit elolvadok. Ez a férfi az egyedüli
a földbolygón, aki úgy el tud olvasztani, mint egy iskolás lánykát. Tetszik. Nagyon
tetszik. Valahogy ez a kis megjegyzés rövidebbé teszi az utamat a színpad felé,
hogy azt követően szemtől szembe kerüljek Ellison polgármesterrel, szinte kézzelfoghatóan.
– Love ügynök. Nem tudtam, hogy maga az apja lánya. Ez mindent megmagyaráz.
– Nem tudom, hogy ez mit jelent, és
őszintén nem is érdekel. – Megpróbálok elmenni mellette.
Elállja az utamat. – Meg kellett tennem.
Meggyőzött, hogy az egyetlen győzelem az, amelyik biztonságosabbá teszi a várost.
– Akkor sem lesz biztonságosabb a
város, amikor az Esernyős Ember hülyét csinál magából.
Andrew mellénk lép, és elfordulok a polgármestertől.
Hamarosan a színpadon állok, ahol az apám beszél, és ha nem tudnám mekkora szemétláda,
rá szavaznék. Rendben, nem tenném. Nem szavazok. Túl sokat láttam. Tudom, hogy mind
szívás. A tekintetem gyakran Kane felé vándorol, az övé egyfolytában rajtam van,
egészen addig, amíg egy telefonhívás magára nem vonja a figyelmét. Ez sem egy kellemes
hívás. Elsétál. Kane nem menne el, amíg a színpadon vagyok, hacsak a hallótávolságon
kívülre esés nem lenne fontos. Az idő brutálisan lassan kezd el vánszorogni. Végre
a beszédnek vége szakad, és az apám elmondja, hogy egy nagyon különleges amerikai
zászlós tortánk van ma este, amit a Sweet Kings készített, csak nekünk. Egy óriási
elfüggönyözött állvány gurul ki, és dobszó hallatszik. Szó szerint. Beszéljünk a
nagyzásról.
A függönyt elhúzzák, és legalább arra számítok,
hogy legalább egy szelet tortára emlékezem erről az estéről, amikor levegő után
kapkodás tölti be a szobát. Nincs torta. Egy hatalmas nagy disznó vérben fürödve
viszont van. Eluralkodik a káosz, és Andrew hozzám fordul. – Mi a pokol?
Az apám is hozzánk lép.
– Ez egy ajándék a polgármester úrnak,
a gyilkostól, akit üldözünk – mondom. – Megmondtam neki, hogy ne beszéljen ma. Tűnjön
el innen mindenki! Kedveli a mérgeket.
Andrew átveszi az irányítást a
színpadon és a mikrofonnál, a tömeghez szólva, amíg én beszélek a biztonságiakkal.
A vendégeket az ajtó felé tereljük, és végre odaérek a színpad oldalához, ahol Kane
leemel a magasból. Megfogja a kezem és elvezet a tömegtől, feszültség sugárzik belőle.
A hívás gondot okozott. Többről van itt szó, mint egy disznóról egy partin. Beterel
egy sarokba és onnan egy folyosóra.
– Texasba kell mennem – mondja. – Most.
A probléma kiteljesedett.
– Most?
– Most. Gyere velem. Szabadulj meg
ettől.
– Tudod, hogy nem tehetem. Nem mehetek
el, amikor valaki holtan végezheti.
– Holnap késő estére visszajövünk.
– Nem, nem tehetem. Vissza kell mennem.
Leveszi rólam a tekintetét, tisztán vívódik
magával, hogy elmenjen, mielőtt elintéz egy viharos tekintettel. – Akkor Jay veled
fog maradni ma este a lakásban. – Jay a sarokhoz lép.
– Ő lesz az árnyékod.
– Nem kell, hogy Jay velem maradjon.
A tenyerébe fogja az arcomat. – Meg fogod
ezt tenni értem, te nő. Nem tudok ezzel is megbirkózni és érted is aggódni.
A hangja megremeg ezekkel a szavakkal. Kane
hangja nem szokott remegni. A határon van. A probléma rossz, talán rosszabb, mint
ahogy én tudom. – Jó, jó rendben van.
Megenyhülve tekintek rá, az érzelem, amit
csak ő vált ki belőlem felgyülemlik a mellkasomban. – Senki nem öl meg téged csak
én. Megértetted?
– Visszajövök. Te itt leszel. – Megcsókol
mélyen és szenvedélyesen, és aztán itt hagy Jayjel, egy halott disznóval, és egy
nagy rakás politikussal.
37. fejezet
Fordította: Lilith
– Mit
tehetek most? – kérdezi Jay.
– Keresse meg a beteg szemétládát –
mondom. – Itt van, figyeli a műsort. És keresse meg Williams nyomozót. Ő a következő.
Bólint és visszamegy a fő csoportosulásba,
ahogy én is teszem. Andrew és Houston üdvözöl. – Kijutattuk édesapját, a polgármestert
és Pochert – mondja Houston. Kétségtelenül az apám rendelte ezt el. – Most, hogy
már biztosítottuk a helyszínt, behívok egy helyszínelő csapatot.
Egy ember, aki valóban érti a dolgát; köszönöm,
Istenem.
– Mi folyik itt, Lilah? – kérdezi Andrew.
– Megmondtam, mi folyik itt, és figyelmeztettem
Ellison polgármester urat, hogy ne kísértse ezt a fickót. – Fontolóra veszem, hogy
megosszak-e részleteket, és úgy döntök, nincs más választásom. – Kiválasztja a célpontjait,
és először a szeretteik után megy. Ráveszi őket, hogy kövessenek el öngyilkosságot
annak érdekében, hogy megmentsék a valódi áldozatokat, de végül úgyis megöli őket.
Én vagyok a rögeszméje. Szerintem én csak egy része vagyok a játékának, nem pedig
áldozat, de neked óvatosnak kell lenned, és tégy arról, hogy apa emberei is készültségben
legyenek.
– Tényleg gyűlölöm, hogy ez a munkád
– mondja Andrew. – Ki tudnál már végre szállni? Úgy értem, te és Kane is gazdagok
vagytok. Csak lépj ki. – Andrew komoly. Kimerült, pedig a bátyám nem olyan, aki
elcsigázott lenne, de ő egyben ezen család emberi oldala is, és köszönet érte Istennek,
hogy van.
Megfogom a karját. – Rendben vagyok, oké?
Ígérem, nem vagyok egy törékeny virágszál.
– De vérzel, Lilah.
– Nem a közeljövőben. Túlságosan nagy
kurva vagyok. Olyan sokszor mondtad már. Menj, bizonyosodj meg róla, hogy apa biztonságban
van. És maradj Hamptonsban, amíg ez véget nem ér.
– Gyere velem.
– Azt nem tehetem. Nyomás, Andrew.
Megdörzsöli az állát. – El kell mondanom
neked, hogy apa elvitte magával Rogert. A polgármester be akarja vonni.
A szemem sem rebben. – Jó. – Gondolom. –
Mindegyik púp a hátamon, de most már egy helyen vagytok.
Felnevet. – Komolyan gondolod, ugye?
– Ó, hogy a pokolba ne gondolnám komolyan.
Menj, legyél velük, akkor mindnyájan egy helyen lesztek.
– Rendben. Megyek. Hívj fel, amikor
hazaérsz.
– Ne számíts rá – elhessegetem. – Gyerünk.
Menj. Most.
– Hívj fel, te púp a hátamon.
– Nem. – Összehúzza a szemöldökét és
megcsókolja a halántékom, mielőtt távozik.
Houstonra fordítom a figyelmem, aki megszólal:
– Tartom a frontot, Lilah. Menjen, és csinálja azt, amit a profilozók, bármi is
legyen az. Le fogjuk zárni ezt a helyet, ehhez speciális felszerelésre van szükség.
– Oda kell mennem a helyszínre.
– Ki van zárva. Ezúttal nincs holttestünk.
Nem vállaljuk a kockázatot, hogy extra személyzet – beleértve magát is –bóklásszon
a tetthely körül.
– Most is akörül bóklászunk.
– Ami ostobaság. Ez a nap szava, nemde?
– Rendben, azonban a kamerák, és…
– Mindent megszereztem – ígéri. – Kamerák,
szemtanúk, ujjlenyomatok, ami csak kell. Menjen, végezze el azt a részt, ami talán
ténylegesen elkaphatja ezt a fickót.
– Lehet, hogy jó a munkájában.
– Elárulok egy titkot: Murphy nem vesz
fel olyan seggfejeket és kurvákat, akik nem tudják elvégezni a munkájukat. Most
már mentem elvégezni a munkám. Maga is elmegy innen ki, az épületből.
– Azt mondtam, lehet, hogy jó a munkájában. Ez nem elég
jó, és ez most már az én hatásköröm, nem megyek sehová. Öltöztessen be.
Úgy húzza össze a szemöldökét, mint Andrew
– ezt teszem az emberekkel –, de megkapom, amit akarok. Átveszem a helyszínt, és
beöltözöm. Egy gyilkosra vadászom, akit meg akarok ölni, mielőtt ismét gyilkol.
Kane úton van Texas felé, ahol úgy hiszem, ő is meg akar ölni valakit. Mindketten
a tökéletes pár és egy tökéletes rémálom vagyunk.
***
A
malac elmesél egy történetet, és az nem a három kis malackáról szól, akik elmentek
a piacra. Ez egy seggfejről szól, aki állatokat és nőket gyilkol. Talán még gyerekeket
is gyilkolna. Holtan akarom látni. Még csak nem is tettetek másként. Ha Esernyős
Ember üzenetei elmesélnek egy történetet, akkor ez nem az, amiről azt akarná, hogy
meséljenek. Ez a saját haláláról szól.
Bár
a fejemben jár, és azzal, hogy Kane mégis elment, illetve a halott malac úgy kísért
engem, mint egy gyilkos, a nyomozás nehézkesnek és unalmasnak bizonyul. Minták begyűjtve.
Kikérdezések elvégezve. A kamerákat kikapcsolták a magas szintű készültség ellenére.
Úgy tűnik, senki sem tudja, hová tűnt a torta, de látták itt a múzeumban, ami legalább
azt elárulja nekünk, hogy a nyomozás itt kezdődik, nem a cukrászdában. Egy alkalmazott
még le is fényképezte. Senkinek sincs ötlete, hogy a malacot hogyan csempészhették
be, nekem viszont van. Ez valaki a testületből. Talán még mindig a malacok drámája
az, ami Esernyős Ember vesztét okozza. Bármilyen talajminta, vagy egy gallyacska
elárulhatja nekünk, hogy honnan szerezte a malacokat, amelyeket lekaszabolt.
Órákkal
később, éjfél után végre becsúszok a bérelt kocsi hátsó ülésére, ahol ott találom
a rám várakozó Jayt, illetve egy sofőrt a kormány mögött. – Végeztem. Távozhatunk.
Jay
int a sofőrnek, és elindulunk. – Valami Kane-ről? – kérdezem.
– Kane
nem jelent sem nekem, sem magának. Nem ismeri őt annyira, mint amennyire gondoltam,
különben nem kérdezné ezt tőlem.
– Így
tehát várunk.
– Mert
nem fogja felhívni.
– Nem
fogom elvonni a figyelmét, hogy megölessem.
– Megfordítom
az következtetésem – jelenti ki. – Többet tud, mint amiről gondoltam, hogy tudja.
Nem
válaszolok egy szabályszerű „bassza meg”-gel, vagy egyéb megjegyzéssel. Kezd beállni
a kimerültség. Aludnom kell. Hallanom kell Kane felől. Megfogom a telefonom és megnyitok
egy szöveges üzenetet. Nem tudom, mit gépeljek, és nem számít, mit választok, még
mindig elvonhatnám a figyelmét. Visszacsúsztatom a telefonomat a retikülömbe.
Pár
perccel később Jay követ a lakásba. – Van egy szabad hálószoba, ami a konyhából
nyílik, vagy van egy a földszinten – mondom. – Használja az egyiket.
– A
fő helységben kell lennem az ajtó mellett.
– Ha
a gyönyörű kanapémon alszik, lelövöm. A maga döntése.
– Akkor
legyen a padló.
– És
ne egye meg a fagyimat.
– Különben
le fog lőni.
– Pontosan.
Most megtanulta. Lefekszem. – A lépcső felé indulok.
– Szerintem
a rózsaszíntől nem lesz kevésbé kurva – szól utánam.
Figyelmen
kívül hagyom, és nem telik el sok idő, mire az ágyban fekszek, Kane illata teljesen
körbevesz, de nem hívott fel. Kane-re gondolok, nem a gyilkosra. Kane erős. Okos.
Nem hal meg egykönnyen, ez az út azonban nem egy szokásos út. Megmondtam neki, hogy
tegye meg, amit tennie kell. Azt mondtam neki, hogy elfogadnám,
amivé válnia kell. Felhatalmaztam a gyilkosságra, de akik ölnek, azokat is
megölhetik.
Fordította: Isabelle
A telefonom csörgésére ébredek fel, de ezúttal
napfény és üres ágy fogad. A telefonom a mellkasomon fekszik. Megfogom és felveszem
anélkül, hogy megnézném a hívót. – Kane?
– A sajtó egy rémálom. – Houston az,
vágok egy grimaszt és félredobom a takarót. – Mindenütt ott vannak, az őrsön, és
igen, a címlapokat is megkaptuk – folytatja. – Van egy kép a disznóról. És rosszabb.
Az egyik címlapon ez áll: Sorozatgyilkos New York Cityben.
– Természetesen ez áll rajta – mondom,
miközben az ágy oldalára lendítem a lábam. – Ez az, amit akar és a tegnap este után,
amit mind kellene, hogy várjunk.
– Amit a polgármester és az államügyész
akar, az a vérem. Megkérném, hogy jöjjön be, de mindkettőnket kirúgatna. Rájuk
hozná a frászt.
– Megérdemelnék, de én nem ezt érdemlem.
Nem megyek. Dolgozom az ügyön.
– El tudná már végre kapni?
Leteszem. Seggfej. Mintha nem azon lennék,
de igaza van. El kell végre kapnom a gyilkost. Az órára pillantok, és látom, hogy
délelőtt tíz van. Kane már tizenkét órája elment és ez tizenkét óra csendet
jelent. – A franc essen bele – mormogom, és ez a része a Kane-nel való együttélésnek
nem lesz egyszerű. Sokkal könnyebb volt, amikor azt tettettük, nem tudom, mi folyik
itt, amikor mindketten azt színleltük, ezek a kiruccanások szigorúan üzleti jellegűek.
Él vagy Jay elmondta volna nekem. Vagy talán nem mondaná. A franc essen bele újra.
Dolgoznom kell és elfoglaltnak lennem. A fürdőbe rohanok és veszek egy gyors zuhanyt.
Majdnem tizenegy, amikorra felöltözök egy farmerbe, fekete topba és edzőcipőbe.
A hajam is majdnem száraz. Ma briliáns leszek. Csak egyik szememre tettem szempillaspirált,
de megoldottam. Mindig csak ez számít. És a zoknim sem párban van, de senki nem
fogja tudni, kivéve a kurva Kane-t, ha hazajönne már végre. Lemegyek a földszintre
és Jayt ott találom a földön fekve aludva. – Menj az ágyba – szólok neki oda. –
Ébren vagyok és kávé nélkül, ami azt jelenti, kész vagyok lelőni bárkit, aki az
ajtóhoz megy. Élvezni fogom ezt a lövést, bárki jöjjön is az ajtóhoz. – Odateszek
főni egy csésze kávét. A telefonom csörög, a bátyám az.
– Rendben vagy?
Vágok egy grimaszt. – Mi a franc, Andrew.
Rendben vagyok? Természetesen igen. Kurvára rendben vagyok. Te igen?
– Nem, én nem vagyok. Órákat töltöttem
apával, a polgármesterrel, és Rogerrel, hallgatva arról az ijesztő ügyről, amin
dolgozol.
– Pocher nem volt ott?
– Nem keresi a kapcsolatot velünk,
alacsonyrendűekkel, feltéve, ha nem a nyilvánosságnak szól.
– Ah, nos, senki ezek közül az alacsonyrendűek
közül sem tud az ügyemről mindent. Sokkal rosszabb, mint ahogy gondolják.
– És ettől most jobban kellene éreznem
magam?
Leülök a konyhaszigetre, és hallgatom, ahogy
kotyog a kávé. Zene a füleimnek. – Ne haragudj. Anya azért szült meg engem, hogy
te jobban érezd magad, mert senki nem adott nekem ilyen utasításokat?
– Te nem követed az utasításokat.
– Igaz – sóhajtok. – Nézd, Andrew ez
az, amit teszek, és Kane biztonságban tart kettőnket. Az egyik őr éppen alszik a
padlómon.
– Mi a poklot csináltál vele?
– Kelj fel, Jay menj az ágyba – kiáltok
oda, és aztán Andrew-nak. – Megvertem. Megérdemelte. Aztán mondtam neki, hogy aludjon
a nappalim padlóján. – Témát váltok.
– Ami titeket, három kis összeesküvőt
illet, igazságot akarok ebben az ügyben. Most már szövetségi ügy. A polgármesternek,
legkedvesebb édesapánknak és Rogernek sincs beleszólása.
– Pontosan miért csináltad ezt?
– Mert személyes. Ez a fickó felhasználta
a főnökömet, egy FBI igazgatót, hogy eljusson hozzám. Engem akart. Megkapott. Egy
játékot játszunk. Mindig nyerek a játékokban. Te tudod ezt.
– Ez nem a Monopoly.
– De mindig én nyertem, ugye?
Egy hívás jön be a rádióján és hallom a
szavakat, „rendőrfőnök”.
– Mennem kell. Vigyázz magadra. A polgármester
tényleg utál. Én másrészről viszont szeretlek téged, Lilah.
Nem várja meg a válaszomat. A szeretet cucc
mindig kellemetlen a Love családban. Talán a név miatt vagyunk erre érzékenyek.
Jay a konyhába vonszolja magát. – Kane azt
akarta, hogy hívd fel, amikor felkelsz.
Jó pókerarcom van, tényleg. Egy gyilkos
fegyvert nyomhat az arcomba és nem is pislogok, de tudom, hogy megkönnyebbülés futja
át az arcom, mintha most ebben a pillanatban egy gyerek lennék a Niagara vízesés
alatt. Bólintok egyet, megtöltöm a csészémet kávéval és édesítem, mielőtt újra visszamennék
az emeletre, ahol négyszemközt beszélhetünk. Abban a percben, ahogy a purgatóriumban
vagyok az asztalomnál, hívom Kane-t.
– Reggelt, gyönyörűm.
Kilélegzem, csak az, hogy hallom a hangját
megkönnyebbüléssel tölt el. – Kurvára korábban kellett volna hívnod Kane Mendez.
Tényleg! Mi a franc?
Halkan nevet. – Aggódtál?
– Igen, kurvára aggódtam. Aggódtam
tegnap este, most is aggódom.
– Tudod, hogy voltak dolgok, amikről
gondoskodnom kellett, amikor megérkeztem. Te is tudod.
– És?
– Majd személyesen elmesélem.
– Mondj valamit.
– A probléma meg van oldva.
– És te?
– Nem a nagybátyám.
– Ez majdnem váratlan.
– Alábecsülsz.
– Soha – biztosítom.
– Ott mi történik?
– Tudod minden, ami számít. Egy újabb
halott disznó. Egy seggfej apa. A sajtó meg van őrülve. Ez összefoglalja a kulcspontokat.
– Valami nyom?
– Semmi.
Valaki mond neki valamit spanyolul. – Mennem
kell. Ma este hazaérek és Lilah, jó, hogy aggódsz értem – leteszi.
A telefonra förmedek. – Egy seggfej vagy,
Kane. Arra okot adni nekem, hogy aggódjak szívás. – Ledobom a telefont és elkezdek
dolgozni. Mindent újra át kell néznem frissen, csak az az érzés, hogy Jay a lakásban
van, furcsa. Egy óra munka után lemegyek a földszintre és a kanapén találom sportot
nézve.
Feláll, egy zacskó cheetos van előtte. –
Megyünk valahová?
– Megetted a rohadt cheetosomat?
– Nem tudok lelőni valakit, ha gyenge
vagyok.
Igaza lehet. Rendelünk pizzát, és amikor
megérkezik, veszek egy szeletet és visszamegyek a purgatóriumba. Ez az, amikor Houston
újra hív. – Kijárási tilalomról és ilyen szarságokról beszélnek.
– Ez nevetséges. Nem véletlen személyeket
választ ki.
– Azt hiszem, jobb, ha ide jön.
– És ez az, amit éppen akart. Mi, akik
kijárási tilalomról vitatkozunk, amíg ő figyel és nevet.
– Legyen óvatos! A sajtó letáborozott.
Gyalog kell jönnie a nyugati bejáraton keresztül.
Letesszük, felveszem a tereptáskám, és beledobok
egy összehajtható esőkabátot, arra az esetre, ha a vihar lecsapna ránk. Amikor lent
vagyok, Jayre mutatok. – Be kell mennem az őrsre és remélem, hogy lezuhanyoztál
– szemlélem a pólóját, ami most már két napja van rajta. – Nem kedvelem a bűzlő
embereket.
– Természetesen letusoltam, csak nincs
másik pólóm, amit átvehetnék.
– Menj, öltözz át, amíg az őrsön vagyok.
Kérlek. És még az emberek mondják, hogy nem használom azt a szót, hogy kérlek, de
ez hazugság.
Az ajtó felé megyünk. – Sétálni fogok. A
sajtó befoglalta az őrsöt, és közel van. Bármilyen jármű csak csapdába ejtene minket.
– Szakad az eső – informál, ahogy belépünk
a liftbe. – Körülbelül fél órája kezdett rá, és elvileg egész hétvégén nem is fog
elállni.
Igaza van. Az épület ajtajához lépünk, és
esőt találunk odakint, de több vár ránk, mint csupán eső. Ez az az este. Érzem a
csontjaimban. Ez az, amikor az Esernyős Ember újra öl.
Nagyon szépen köszönöm!
VálaszTörlés♥️♥️♥️
VálaszTörlés