31.-32. Fejezet

 

31. fejezet

 

 

Fordította: Lilith

 

 

Miközben a halottkém irodája felé sétálok, Tic Tacot tárcsázom. – Szükségem van a méreganyagok listájára.

– Elküldtem, és belevettem a keresendő jeleket is, amik a jelenlétükre utalnak.

– Köszi – mondom, és készülök lerakni, azonban nem fejezte be a mondandóját.

– Várj – mondja. – Azt mondtad, köszi?

Nem válaszolok. Lerakom, és Kane-t hívom. – Mondjad, gyönyörűm.

– Az a Maria Mendez ügy. Az egy üzenet volt nekem veled kapcsolatban. Meg foglak kímélni a részletektől, hogy miért mondom ezt. Lehet, hogy tényleg eljön érted, Kane.

– Már lefolytattuk ezt a beszélgetést. Reméljük, úgy tesz.

– Hagyd abba, hogy egy arrogáns seggfej vagy, aki azt hiszi, hogy legyőzhetetlen. Talán nem ér el egy rivális banda, de ez a férfi... ő más. Okos. Ravasz. Ő nem az, amire számítasz. Légy elővigyázatos. Nem viccelek, Kane. Szereti a mérgeket. Azt nehéz kivédeni.

– Csak felhergel.

– Nem szeretem, amikor ezek a dolgok személyeskedésbe mennek át. Személyeskedsz.

– Hol vagy most?

– Egy háztömbnyire a halottkém irodájától. Találkozom az ügyön dolgozó új halottkémmel, illetve ott találkozik velem Roger.

– Ami megmagyarázza a jelenlegi lelkiállapotodat. Ott találkozom veled, és elviszlek ebédelni.

– Nem. Miután ez megvolt, el kell mennem az őrsre. Szerzek valamit út közben. Csak… légy óvatos.

– Lilah…

Lerakom, mielőtt megpróbálna megfűzni, és akkor bántanom kell, mikor újra látom. Ha már itt tartunk, bele fog bújtatni egy rózsaszín ruhába, és eléri, hogy ma este találkozzak az apámmal és Pocherrel. Tetszik a ruha, de a francos politikai rendezvény nem, amin ezt viselve kell részt vennem. A látóterembe kerül az egészségügyi intézmény, egy csaknem megkésett gondolattól vezérelve megállok és megnyitom Roger saját esetével kapcsolatos emailjét. Egy étterem melletti falhoz lépek, és fürgén átfutom a részleteket, eseménytelennek találom olyan szempontból, hogy nem kapcsolódik az eseteimhez. Jelenleg erre az ügyre fogok koncentrálni, nem a ma estére, sem Rogerre.

Ezzel a megerősítéssel a fejemben átvágok az utcán és belépek az épületbe, egyenesen a lift felé sietek. – Lilah!

Roger hangjára megtorpanok, és megacélozom magam felzaklató látványához, az átkozott szemeibe nézés megrázkódtatásához. Tartok magamnak egy buzdító beszédet: Ne légy beszari csődtömeg, Lilah. A buzdító beszédek működnek. Motiválnak. Vagy, ahogy édesanyám mondogatta valaha. Fújtatok egyet és felé fordulok, aki egy személyben a bíró és az esküdtszék. Elém lép, magas, szikár és fitt, bőre ráncos a kortól, a naptól és a cigarettától. Szemei, azok a szúrós, kék szemei, melyek mindig megfejtik az embereket, végigfutnak rajtam. – Jól nézel ki, leányzó. Ölelj meg! – Széttárja a karjait.

Nem mozdulok. – Nem ölelkezem, Roger. Ezt tudja rólam.

Felnevet. – Látom, Los Angeles egyáltalán nem puhított meg.

– Nem. Nem puhított meg. – Találkozom a tekintetével, és azt veszem észre, hogy nem érzem azt a fenyegetést, amiről azt hittem, hogy fogom. Roger felpiszkálja a bűnözőket. A gyilkosokat nem piszkálja fel. Túl hűvösek vagyunk ahhoz, hogy ilyen könnyen hatással legyen ránk. Elfelejtettem ezt a tényt. Amit felfedeztem most, az az, hogy csak egyszerűen nem kedvelem ezt az embert, és nincs többé csodálat, hogy kitöltse az űrt, és nem tudom miért nincs. Bármi is legyen a helyzet, eléggé közelít a normálishoz. – Fel kell mennem az emeletre. – Megfordulok és elindulok a lifthez.

Felveszi velem a lépést, és elkezd köhögni. Fogcsikorgatva elviselem. Amint beérünk a fülkébe, rám pillant. – Van áttörés az ügyben?

– Semmi olyan, amit kész lennék megosztani – mondom, ez olyan valami, amit Roger meg fog érteni. Nem beszélek arról, amit gondolok. Nos, Kane kivétel, de senki sem tudja, hogy Kane-nek elmondom.

Felnevet. – Ismerem, hogyan dolgozol, de ez most tényleg az enyém, kedvesem. Mit szólsz ahhoz, hogy együtt dolgozzunk rajta?

Ránézek. – Arra az esetre, ha a múltban nem mondtam volna, nem szeretem a kedvesem dolgot. Hirtelen késztetést érzek arra, hogy felemeljem a térdemet, mikor valaki kedvesemnek hív. És nem is játszom jól másokkal. Ezt is tudja rólam.

– És mégis annyira élvezed a játszmát, mint én. Hatvannégy éves vagyok, Lilah. Hamarosan visszavonulok. Ne vedd el tőlem a játékot.

Megáll a lift és kinyílnak az ajtók. Belépek a folyosóra, Roger csatlakozik. – Itt van. Csatlakozhat hozzám erre a találkozóra, de ezen túl nem ígérek semmit.

Szemeit összehúzza a tekintetemre, felvillan valami a mélyükben, amit nem tudok megnevezni. – Valaha én voltam az a személy, akihez mindennel kapcsolatban eljöttél, és most tényleg úgy hiszem, védelmezed a területedet.

Igaza van, ezt teszem, és nem vagyok biztos benne, vajon az ügy miatt, vagy még mindig saját magam miatt. A védelmező mechanizmusokról kell, hogy szó legyen, amiket felkavar bennem. – Menjünk, beszéljünk a halottkémmel – mondom, és nem várok válaszra; csak elindulok.

Megcsörren a mobilom, a rendőrőrs számát látom. – Love ügynök.

– Love ügynök, Thomas vagyok.

Hátborzongató Thomas, a helyszínelő csávó. Ez a nap egyre jobb lesz. – Igen, Thomas?

– Houston úgy gondolta, hogy tudni akarna arról, hogy egyező, de azonosítatlan férfi DNS-t találtunk mindkét bűntény helyszínén.

– Mi a helyzet Ralph lakásával?

– Negatív. Semmi sincs, csak ő és Williams ügynök.

Érdekes. Nem hiszem, hogy Esernyős Ember elmenne a másodlagos áldozatok otthonaiba. Nem lenne képes eltűrni, hogy koszosan hagyja a házukat. Ez azt jelenti, hogy nem volt Lily házában. Szóval hogyan kommunikál velük?

– Egy másik megjegyzés – szólal meg Thomas, emlékeztetve, hogy még mindig vonalban van. – Nem kedvel engem, ugye?

– Senkit sem kedvelek, Thomas. Teljesen beleillik. Szüksége van még valamire?

– Melanie-t kedvelni fogja. Jól tudja a dolgát.

– És ezt honnan tudja?

– Kiállás.

Furcsa válasz. – Van még valamije a számomra?

– Szerintem nincs. – Lerakja. Most az egyszer nem velem szakíttatják meg elsőnek a vonalat.

Ahhoz a szobához vezetem Rogert, amely a végcélunk. – Híreket kaptál? – kérdezi Roger, ahogy megállunk az ajtónál.

– Helyszínelő fickó. Egyelőre semmi hasznos. – Nem hazugság, egyszerűen csak nem valódi információ.

Belépünk a laborba, és feláll egy magas, csinos, laborköpenyes fekete nő. – Roger – köszönt minket.

– Helló, Melanie – szólal meg Roger, üdvözölve őt. – Jó téged látni ezen az ügyön. – Felém int. – Ő itt Love ügynök, FBI. Ő a pártfogoltam, és méghozzá jó.

– Örülök a találkozásnak, Love ügynök – mondja Melanie, a kezét nyújtva felém.

– Aminek örülnék, az az lenne, ha azt mondaná nekem, hogy tudja, milyen méreg ölte meg az áldozataimat.

Elfintorodik. – Bárcsak elmondhatnám.

Épp meg akarom nyitni az emailt, amit Tic Tac küldött nekem, mikor a laborasztal felé nyúl és felém csúsztat egy darab papírt. – Ez egy lista azokról a mérgekről, amelyeket bonyolult, ha nem lehetetlen kimutatni. Hiányzik az a műszer, amivel kimutatunk ezek közül párat, viszont Bethnek lesz hozzáférése ahhoz a műszerhez, mikor megérkezik Európába. Épp próbálunk engedélyt kérni ahhoz, hogy mintákat küldhessünk neki.

– Megszerzem magának az engedélyt – mondom, felvéve a listát eszembe vésem, hogyan adta meg nekem, hogy hogyan lehet használni és hozzáférni ezekhez a szerekhez. Felpillantok rá. – Maga hatékony.

– Természetesen, hatékony vagyok. Én vagyok a körzet vezető halottkémje. Ha a protokollt nem törték volna meg, én kezeltem volna ezt a kezdetektől fogva. Ez már elveszett életekről szól. Az ilyet komolyan veszem.

– Mi a helyzet az öngyilkos áldozattal, Ralph Redmannel? Ismeri azt az ügyet?

– Igen. Elég klisés és száraz.

– Vessen rá még egy pillantást. Tegyen úgy, hogy nem az.

– Rendben. – Értetlennek látszott. – Mit keressek?

– Amit keresnie kellene. Mindent és bármit. Felhívott, így nyilván megvan a számom. Írjon. Mindegy. Megszerzem azt az engedélyt a mintaküldésre. – Rápillantok Rogerre. – Mi most a terve?

– Szerintem beszélek még Melanie-val pár percet. Van időd ebédelni, Melanie?

– Szerintem ki tudnék ugrani – mondja.

Elhagyom a helyiséget; és bár nincs rá észszerű magyarázat, de zavar, hogy Roger és Melanie együtt ebédelnek, kivéve azt a területi dolgot, amire Roger rámutatott. És az a furcsa hívás is zavar Thomastól. Várok, míg ki nem lépek az épületből, és felhívom Murphyt.

– Mit tehetek magáért, Love ügynök?

– Mintákat kellene küldenünk Európába. Az itteni labor bajban van az engedélyeztetéssel.

– Vegye úgy, hogy engedélyeztetve van. Elintézem.

– Beth?

– Épp pár perce szállt le. Biztonságban van. Egyéb?

– Elmegyek ma este egy jótékonysági estre az apám kedvéért. Ez azt jelenti, hogy ott lesznek a mi elbaszott barátaink.

Felnevet. – Nem emlékszem, hogy ez lenne a választott telefonos becenevünk.

– Összeköltözöm Kane-nel.

– Szüksége volt egy lakásavató ajándékra?

– Ezt akarta, ugye? Eljut hozzá rajtam keresztül.

– Ez ráadás, Love ügynök.

– Mit nem tudok magukról kettejükről? – teszem fel a kérdést, amit elfelejtettem kierőltetni Kane-ből múlt éjszaka.

– Közösek az ellenségeink, és szeretem közel tartani a szövetségeseimet.

– Kane nem a szövetségese. Hiba azt hinni.

– De a magáé igen. Van egy megbeszélésem, Love ügynök. Szóljon, ha szüksége van még másra. – Leteszi, és újra át kell gondolnom. Ez azt jelenti, hogy elugrok az őrsre, kiismerem Lilyt, majd a Purgatórium felé veszem az irányt és elveszek egy pár órára, amíg csapdába nem esek azon az Isten átka partin. Az a motoszkáló valami pont itt van a fejemben. Ha csak szerezhetnék egy átkozott pizzát és némi csendet, meg tudnám fogni. Akkor megértem.

32. fejezet

 

 

Fordította: Isabelle

 

 

Megérkezem az őrse, az ebédidő gyorsan közeledik, ezért egyenesen Houston irodájába megyek. Az alapján a beszélgetés alapján, ami olyan szavakat és kifejezéseket foglal magába, mint a „bassza meg”, „szemétláda” és „komolyan beszélsz?” nyilvánvalóan felkúrta valakinek az agyát. Elkomorodik arra, amit mondanak neki, majd feltekint és odaint nekem, de gyorsan visszatér arra, hogy tovább csesztesse a másik személyt. Amíg elismerem a társalgási képességeit, és ez tényleg így van, elmegyek. Nincs időm arra, hogy szórakoztassanak. A lift felé megyek, egy szinttel lejjebb, ahol az új, időszakos csapatom dolgozik. A lift megáll, és kilépek, szembetalálom magam Thomassal, aki még mindig nagy, széles vállú, és a személyes teremben van, nem hagyva nekem helyet.

– Kurva személyes tér, Thomas, újra – vágok neki oda. – Lépjen vissza. – Így is tesz. – És hova megy?

– A mosdóba.

– Lifttel?

– Van egy édességautomata a földszinten. Szükségem van valamire.

– Egy csokira?

– Alacsony a vércukorszintem.

Ráförmedek. – Ez most vicc?

– Nem hazudok.

– Oké. Legyen bármi is az. Menjen a mosdóba, és vegyen nasit. Nem érdekel. A csapatunkból mindenki adjon DNS mintát, beleértve a sürgősségi és igazságszolgáltatási csapatot, akik meglátogatták a gyilkossági helyszíneinket.

– Ez nem fog nekik tetszeni.

– Kérdeztem, hogy tetszeni fog-e nekik? – megkerülöm.

– Love ügynök. – Vágok egy grimaszt, megfordulok, és szemben találom magam vele. – Igen Thomas?

– Azt gondolja, hogy valaki közölünk?

– Szerezze meg nekem a mintákat, Thomas.

– Williams nyomozó még mindig nincs itt.

– Tudom.

– A barátja öngyilkos lett.

– Tudom – ismétlem meg újra.

– Az egyik áldozat szülei megölték magukat.

– Tényleg nem kell annyira mosdóba mennie, illetve édességet ennie, ugye?

– Egy riporter sarokba szorított ma reggel. A nő úgy gondolja, Ralph ölte meg őket, és hogy ez az egész összekapcsolódik.

– A riporterek olyanok, mint a fickó, aki azt mondja, szeret, csak azért, hogy bejusson a bugyidba. Megszívják. Menjen a mosdóba, Thomas. – Otthagyom és elsétálok a folyosón Williams nyomozó irodájába. Természetesen üres. Az asztalhoz megyek, és leülök. Még nem halt meg. Biztos vagyok benne. Fogva tartja. A szemétláda megmenti őt nekem. Egy Esernyős Lányként fogja végezni, és közel sem tettem eleget ahhoz, hogy kitaláljam, hogyan kötődnek egymáshoz az áldozatok. Tic Tac dolgozik az irányvonalon, de szükségem van, hogy az adatok mögé nézzek. Ezért Thomas kap egy sütit. Eléri, hogy arra összepontosítsak, ami igazán fontos ebben a kapcsolatban. Felállok, kilépek az irodából, és átfésülöm az asztalok tengerét, amíg megtalálom Lilyét, a fal melletti sorban, ami a végcélom.

– Mid van számomra, Lily? – kérdezem, elfoglalva az asztalánál lévő széket.

– Love ügynök – mondja kihúzva magát.

– Megpróbáltam elérni az áldozat szüleit, hogy elmondjam nekik, Shelly tényleg halott, ahogy mondta is, de nem válaszoltak. Valaki más megmondta nekik, és rosszul sült el. Azt hiszem, tudnom kellett volna, hogy rosszul fog alakulni. Szerintem segítséget kellett volna küldenem. Ebben jó vagyok. Olvasok az emberek hangjában. Most halottak, de igaza van, amikor személyessé válik, motivált leszel. És ez személyesnek érződik.

Feltart egy jegyzetpapírt, egy névlistával. – Felhívok mindenkit, akit találok, akinek bármi köze volt az áldozatokhoz. Találni fogok valamit, hogy segítsek magának elkapni ezt a seggfejet.

– Nem te érted el, hogy azok az emberek megöljék magukat.

– Talán, ha hamarabb telefonáltam volna. Talán nekem fel kellene...

– Nem. Már halottak voltak. Beszéltem a nyomozókkal, akik a helyszínen jártak. Már napok óta halottak voltak. – Közelebb hajolok. – Úgy hiszem, a gyilkos az áldozatokhoz közel álló embereket használja, és arra kényszeríti őket, hogy tegyenek meg dolgokat, cserébe megígéri nekik, hogy nem fogja bántani a szeretteiket. És aztán azt mondja nekik, öljék meg magukat, vagy végig fogják nézni, hogy az ember, akit szeretnek, meghal.

A szemei tágra nyílnak. – Ralph megölte magát. Azt mondja, Williams nyomozó a következő?

– Azt hiszem, még mindig él. El kell kapnunk ezt a fickót. Szükségünk van valakire, aki elmondja nekünk, amit ők tudnak, mert valaki csak tud valamit. Mit gondol, mi lehet az?

– Nem tudom – nem néz el, nem pislog. – Tudok kutatni. Ez az erősségem. Jó vagyok a keresésben. Ő a főnököm, így furának érzem, hogy beleásom magam a személyes életébe, de meg tudom tenni. Segíteni akarok. Tényleg segíteni akarok.

Tudom, hogy hibáztam vele kapcsolatban. Nincs fogva tartva, de ez nem teszi semmissé a tényt, hogy hazudott nekem azon az estén arról mit mondott neki Mia Moore főnöke. Mi a franc ez? Gondolkoznom kell. A Purgatóriumba kell mennem. Felállok. – Lesz egy új főnököd, aki hamarosan megérkezik. Hozzád fogom irányítani.

Houston bedugja a fejét az irodába, és mutatja, hogy kövessem a folyosó felé, és követem az üres irodába. – Először is – mondja –, a fickója, Greg, nem fog visszahívni, és Murphy amúgy is elvetette ezt az ötletet. Azt mondta, maga amúgy is tudta ezt. Akarja, hogy  behozzam a pasit?

Kurva Murphy és kurva Greg. Még ha Murphy eléri is, legalább vissza kellene hívnia. – Én majd beszélek Greggel és Murphyvel – mondom.

– Adja nekem a hétvégét. Hétfőn visszatérünk rá.

– Rendben, akkor a következő tíz percben a polgármester összehív egy sajtótájékoztatót, amelyben megerősíti, hogy Ralph öngyilkossága egy tragikus baleset volt, és hogy a figyelme azon lesz, hogy fejlessze a bíróság biztonsági rendszerét. Ha megkérdezik a két gyilkosságról, különállónak és össze nem függőnek fogja nevezni.

– Rendben.

– Rendben? Azt hittem ez az, amit akar. Azt hittem boldog lesz.

– Talán egy kicsit túl könnyelmű vagyok ebben a témában. Rosszul fog elsülni, és maga ki lesz rúgva. Jó volt együtt dolgozni magával. -- Megfordulok, hogy elmenjek, de megállok. – A franc essen bele. – Szembefordulok vele. – Murphy azt mondja, hogy meg kellene bíznom magában és minden ilyen szarságban. Hívja a polgármestert.

– És mit mondjak neki?

– Ezt hagyja rám.

– Rendben. Épp most tettem le vele. Válaszolnia kellene. – Felhívja, vált vele pár szót és átadja a telefont.

– Love ügynök – üdvözöl a polgármester.

– Ha nem adunk a gyilkosnak bizalmat, agresszív lesz. Ha megtesszük, akkor elpazarolhatja a figyelmet, és agresszív lehet.  Ilyen fajta szemétláda.

– Hogyan lesz agresszív? – kérdezi.

– Meg fogja ölni Williams nyomozót, akit úgy hiszem elrabolt. Ő a díja. Hacsak nem a nő az, amit kétlek, de minden lehetséges. Bárhogy is, maga lesz a felelős a haláláért, mert a gyilkos ki fog szivárogtatni valamit a sajtónak a maga eset félrekezeléséről, ami ezt a tragédiát okozta.

– És ezt honnan tudja?

– Ez a dolgom – mondom. – Választania kell, hogy megbízik bennem vagy nem, de maga afelől aggódik, hogy hogyan fog ez festeni politikai szempontból. Ez hajlamos az embert ostobává tenni. Ne legyen ostoba.

– Ostoba? Maga most tényleg ezt mondta nekem?

– Egy sorozatgyilkos van a városában, Polgármester Úr. Mit akart, mit mondjak? Kérem, hozzon okos környezetbarát döntéseket?

– Mit tanácsol, Love ügynök?

– Késleltetném a sajtótájékoztatót néhány nappal, és ez időt nyerne nekünk. Természetesen ez kockázatos. Türelmetlen a figyelem miatt, de alapvetően, amúgy is megszívtuk, így én várnék. Ha mérges lesz, fel fog tűnni, és elkapjuk.

– Újra ölhet.

– És a maga sajtótájékoztatója hogyan fogja ezt megváltoztatni?

– A sajtó amúgy is ki fogja ezt szivárogtatni – vitatkozik. – Beszélnem kell velük.

Vállat vonok. – Rendben.

– Rendben?

– Ez a maga döntése. Nem az enyém. Nem Houstoné. De úgy tekintsen a tanácsomra, mint hivatalos FBI instrukcióra. Ha úgy dönt, hogy figyelmen kívül hagyja őket, az hivatalosan a maga lelkén szárad. – Leteszem és visszaadom a telefont Houstonnak.

Megfogja, és megfordulok, hogy elmenjek. – Lilah, a francba – csap le rám. – Ne menjen el.

– Dolgoznom kell, Houston. Meg kell találnom Esernyős Embert, mielőtt megölné Williamst.

– És segítenem kell magának benne.

– Akkor jó. Találtak egyező DNS nyomot mindkét gyilkosságnál.

– Thomas mondta.

– És azt mondtam Thomasnak mindenkitől kérek DNS mintát, aki jelen volt ezeken a gyilkossági helyszíneken, és mindenkitől, aki ezen az ügyön dolgozik. Fél megkérdezni, vagy csak furcsa. Vagy mindkettő. Bárhogyan is, legyen biztos benne, hogy megteszi, és küldjön ki egy csapatot, hogy kérjenek mintát a szomszédoktól, és a munkatársaktól és gyorsan dolgozzák fel őket.

– Bassza meg. Nem akarom elveszíteni Williamst.

Ez egy olyan pillanat, amikor az emberek azt akarják, hogy valami együtt érzőt vagy szimpatikus dolgot mondjak. Nem teszem ezt. Nem természetes. De a pokolba is, meg fogom próbálni. – Az szívás lenne – mondom, és ezzel a bátor próbálkozással lelépek.