23.-24. Fejezet

 

23. fejezet

 

 

Fordította: Lilith

 

 

Hol van Williams nyomozó?

Ez a nap kérdése. Ezt a kérdést teszi fel Houston rendőrfőnök, mikor elkap engem a lakás elejében, mielőtt távoznék. – Ha nem itt, akkor hol? – kérdezi.

– Nem tudom.

– Te vagy a profilozó. Ha meghalt, hol van most?

– Ha meghalt volna… – félbeszakítom magam, mert az ügyön lévő sok más irritáló emberrel ellentétben nekem nincsen kéz-láb-száj viszketésem. – Nem tudjuk, hogy meghalt-e.

Alaposan és keményen vizslat. – Mondd el, merre járnak most a gondolataid? Mi a fenét tudnék esetleg tenni, hogy segítsek neked elkapni ezt a seggfejet, ha nem tudom, milyen nyúlüregbe ugrunk fejest?

– Jobban szeretem egyedül beutazni a nyúlüregeim, mint egy farkassal, ami talán felfalna.

– Nem vagy kisnyúl, Lilah – csattan fel, keresztbe fonva a karjait a mellkasa előtt. Olyan hatalmas, mint Thomas, de megmarad a személyes terében. Még most sem bízom benne. – Még most sem bízol bennem – jegyzi meg, mintha meghallotta volna, mire gondoltam. A pokolba is, lehet, hogy kimondtam hangosan.

– Nem – mondom, a kevesebb néha több elképzeléshez ragaszkodva.

– Rendben akkor. Legalább őszinte vagy. Kinevezem Carpenter nyomozót, hogy átvegye az irányítást Williams helyett, természetesen neked fog jelenteni. Ismered. Dolgoztál vele. Ismeri Williamst.

Igaza van. Ismerem őt. Dolgoztam vele. Egy kopasz fejű, vén trottyos. – Attól még, hogy ismerem, nem jelenti azt, hogy megbízom benne. Még csak azt sem jelenti, hogy kedvelném.

– Ismeri Williamst.

– Ezt már mondtad.

– Te nem. Betekintést nyújthat abba, hol lehet most ő.

– Rendben. Hívjon fel. – Megfordulok, hogy elsétáljak.

– Love ügynök.

Elfintorodok és megállok, majd sarkon fordulok. – Igen? – kérdezem.

– Kit adhatok neked, akiben megbízol? Kit akarsz az ügyre?

– Greget – felhozva a régi társamat. – Felfüggesztették, mert Moser tőrbe csalta, hogy elvigye a balhét valamiért, amit nem ő tett. Bosszúból, mert Greg tudta, hogy sáros, és nem akart belenyugodni.

– Ha visszaszerzem őt?

– Szerezd vissza őt. Kicsit többet beszélgetünk, ha ezt elintézed.

– Úgy használsz ki, mintha egy részeg bolond lennék, Lilah.

– Neked Love ügynök, seggfej, amíg be nem bizonyítod, hogy nem vagy egy részeg bolond.

– Hívd kibaszott Murphyt, és a ’kibaszott’ szó ebben a mondatban a próbálkozásom, hogy elérjek hozzád, mert nem működik semmi más.

Esernyős Embernek nagyobb esélye van elérni hozzám, de ez az én kis titkom. – Sütit szeretnél vagy egy tisztességes leckét kiejtésből? Mert ki kellene hangsúlyoznod a K-t vagy a B-t a megfelelő pillanatokban.

Nem nevet. – Vissza fogom szerezni az emberedet. – Csípőre teszi a kezét. – Bár van egy kis problémánk. Mindenről tudomást szerzett a sajtó. A nyakunkba lihegnek. Mit adjak nekik?

– Van egy öngyilkosságod egy tárgyalóteremben. Hagyd ennyiben.

– Van két halott nőm. Tudják.

– Ez a nép szemében nem kötődik össze.

– A főállamügyész azt akarja, hogy oldjuk meg ezt az ügyet, mielőtt kitör a pánik – vág vissza.

– És hadd találjam ki, azt mondtad neki, hogy Ralph Redman a gyilkosunk?

– Valaki ezt mondta neki. Nem én voltam. És van egy riporter, aki egy sorozatgyilkosos főcímmel fenyegeti őt.

Valaki elmondta neki. Az Esernyős Ember mondta neki. A gyilkosok figyelmet akarnak. A figyelmemet akarja, és nyomást akar gyakorolni rám, hogy megadjam neki. Valahogyan, valamilyen módon ez a szemétláda azt az üzenetet közvetítette a sajtó felé, hogy nyilvánosságra akar kerülni.

– Add meg neki, amit akar – mondom, és nem a főállamügyészről beszélek, habár biztos vagyok abban, hogy Houston erre fog gondolni. Az Esernyős Emberről beszélek. Ezt akarja. Hadd higgye azt, hogy megkapja, amit akar. Egyelőre. Amíg el nem kapom.

Elfordulok és kihagyom az Ubert, az előttem álló, Kane lakásához vezető hosszú séta ellenére, figyelembe véve az érzékeny hívásokat, amiket le kell bonyolítanom. Tic Tacot próbálom, és a hangpostája jut. Beugrom egy Starbucksba, ahol rendelek egy tripla eszpresszós mokkát. Az a tervem ezzel a nagymennyiségű koffeinnel, hogy kevésbé megközelíthetővé tegyem magam, mint amilyennek látszólag a többiek találtak engem az utóbbi huszonnégy órában. Épp csak kilépek újra az utcára, mikor megcsörren a telefonom, visszahívott Tic Tac.

– Szükségem van… – kezdem.

– Ahogy mindig – válaszol Tic Tac. – Először is, mielőtt elfelejteném, a testvér, akiről kérdeztél, egy diákegyesületi testvér.

Kipipálom ezt a kérdést a listán. – Mi van még?

– Ralph Redman. Feltételezem, ő a gyilkosod?

– Bárcsak ilyen egyszerű lenne, ez azonban messze gonoszabb, mint egy férfi, aki elvégezte a piszkos munkáját, és kivonta magát, mikor elkészült. Redmant vedd áldozatnak.

– Magával végzett.

– Mint ahogy mondtam, Redmant számítsd áldozatnak. És valahogyan, valamilyen módon ez az összes eset egy igazságszolgáltatásbelihez kapcsolódik. Nincs más következtetés, mikor valaki Rogernek hívja magát, hogy eljusson kulcsemberekhez, és bizonyíték tűnik el. Nézz utána mindenkinek, aki kapcsolatba került velem vagy Williamsszel az elmúlt egy évben.

– Mi a pokol ez? Redman magát ölte meg.

– Oké, Tic Tac, hadd legyek világos. Ha valaki pisztolyt tartana Mike fejéhez, és azt mondaná, lődd le magad, különben lelőnék őt, mit tennél?

– Gondolom, azon múlna, vajon tényleg elhiszem-e, hogy a pisztolyt szegező ember valóban lőne.

– Hiszel neki. Mit tennél?

– Lelőném magamat – közli. – Ez a Gonoszság.

– Az a fajta, amit nem becsülsz alá. Az a fajta, amit Stephen King hoz létre a könyveiben, és sosem valódi, kivéve, hogy mégis. – Nem adok időt arra, hogy válaszoljon. Infókra van szükségem. Most. – Szükségem van arra, hogy kikérdezz nekem valakit.

– Én? Nem szoktam kikérdezni senkit. Én vagyok a műszaki szaki.

– Nem bízhatok akárkiben. Benned megbízom. Azt szeretném, hogy te magad intézz hívásokat. Tudd meg Mia és Shelly családjától és barátaitól, volt-e kényszerbetegségük. Tudd meg az egészségügyi papírjaikból. Találj bárkit, aki közel áll hozzájuk, és kényszerbeteg.

– Merrefelé tart ez?

– Csak tudd meg. Intéznem kell még egy hívást.

– Lilah…

– Jeff – mondom, áttérve a személyes hangvételre. – Újra ölni fog. Legnagyobb valószínűséggel Williams nyomozót, akiről azt gondolom, hogy per pillanat fogoly. Rendezd le a hívásokat, és végezz gyorsan. És készíts idővonalat az áldozatokhoz. Eltűntek, mielőtt meggyilkolták őket? Mikor látták őket utoljára? Ki látta őket utoljára?

– Nem derített ki semmit a helyi rendőrség?

– Olyan bizonyíték tűnt el, amelyet személyesen zacskóztam be a helyszínen. Tehát, kiderítettek akármit is? Van egy teljes aktám, amit összeállítottak, de semmiben sem bízom, amit ők mondanak nekem. Elárulom neked, mi van benne? Nem. Azt akarom, hogy amit ők csinálnak, az ne szennyezze be azt, amit mi csinálunk.

– Nem lesznek az emberek idegesek, hogy újra telefonálok, miután már hallottak a rendőrség felől?

– És tudod, mit mondasz nekik, ha idegesek? Ezt mondod: nagyon sajnálom, hogy felidegesítettem egy gyilkossággal. Az áldozat is ennyire idegesítette magát, mikor még élt? Ez be fogja zárni a pofájukat. – Bizsergés fut végig a gerincemen. Figyelnek. – Ha szükséged van segítségre, hívd fel Murphyt. Mennem kell.

Leteszem a hívást és megállok egy sarkon egy utcalámpánál, diszkréten átfésülve a terepet. – Itt van?

– Igen.

– Ő is. Érzem.

– Meg akarja próbálni csapdába csalni?

– Bárcsak olyan ostoba lenne. Ő nem tudja, hogy maga itt van. Tegyen arról, hogy ne is tudja meg. Kane-hez megyek.

– Már rájöttem, és szerintem okos dolog.

– Nos, pontosan erre volt szükségem: a maga véleményére. Mert ha nem gondolta volna okosnak…

– Ez a rész magában veleszületett, nemde?

– A nagyon vicces poénjaim? Igen. – Tovább lépek. – Ölje meg, ha meglátja. El fogom vinni a balhét. A szavamat adom.

– Nekem se kell kétszer mondani.

Megszakítom a vonalat, és a régi társamat, Greget tárcsázom. Megváltozik a fény, miközben hagyok neki egy hangüzenetet. – Visszaszereztem az állásod egy nagy esethez. Hívj fel! Most!

Leteszem, és Kane-t tárcsázom. – Lilah.

– Vigyázz magadra és légy résen! Ez a seggfej engem akar. Megtámadhat téged.

– Hol vagy?

– Útban a Purgatórium felé.

Elhallgat egy pillanatra, megemésztve a tényt, hogy el fogok menni a lakására. – Van még némi dolgom, amit befejezek, de hamarosan ott leszek.

– Jó. Valakinek meg kell védenie téged.

– De ki fog megvédeni téged tőlem, Lilah? Nem ez mindig a kérdésed?

– Szerintem már bebizonyítottam magamról, hogy elég cselekvőképes vagyok ott, ahol te érdekelt vagy, Kane Mendez. Letesztelhetsz ma este, ha annyira szeretnéd.

Felkacag, mélyen és sötéten, majd megszakítja a vonalat. Bassza meg! Imádom ennek a férfinak a nevetését. Ha Esernyős Ember eljön érte, azt bánni fogja, mert ha hozzányúl Kane-hez, abbahagyom annak tettetését, hogy nem szeretek hozzá hasonló seggfejeket ölni. Magamhoz fogom ölelni a belső Dexteremet. Kit ámítok? Ha Esernyős Ember nekimegy Kane-nek, akkor Esernyős Ember egy sarokban fog kikötni a hüvelykujját szopva, addig szenvedve, míg Kane át nem adja nekem darabokban.

Mit árul el rólam, hogy ezt tudom Kane-ről, és még mindig Kane marad az egyedüli ember az életemben, aki ismer és megért engem?

24. fejezet

 

Fordította: Isabelle

 

Besétálok az épületbe a Madison Avenue-n, ahol Kane lakik, ahol valamikor mindketten laktunk, és esküszöm, hogy nem fogok nagy ügyet csinálni abból, hogy itt vagyok. Nem nagy ügy. Használnom kell a Purgatóriumot. Nem költözöm vissza. Nem fog újra komolyra fordulni Kane-nel, de ahogy ezt kigondolom, és az előtér kőlépcsőjére lépek, az emlékek megrohamoznak, lehetetlen a menekülés. Csak úgy, mint a biztonsági őr asztala az ajtótól jobbra, ahol az őr, Kit, egy magas, brutális mexikói pasi, aki nagyot mosolyog és könnyen öl, üdvözöl. Kedvelem őt és nem a mosolya miatt. – Lilah kurva Love – üdvözöl. – Hallottam, hogy visszatért.

– Biztos vagyok benne, hogy nem Kane-től, figyelembe véve, hogy nem sejtette, hogy visszatértem, csak azért, mert egy városban vagyunk.

Nevet. – No komment – kacsint egyet. – Klassz, hogy újra itt van.

Egy hosszú sárga borítékot helyez az asztalra. – Ez magának jött.

Elveszem és ránézek. – Kitől?

A figyelme kiélesedik. – Egy futár hozta. Probléma?

– Majd tudatom magával, ha megnéztem – suttogóra fogom. – Van egy ellenségem. Egy veszélyes ellenségem. Olyan fajta, aki talán elijesztene egy olyan valakit, mint például maga, és jó okkal.

– Kane informált a helyzetről. Megelőző lépéseket tettem.

– Még akkor is, ha nincs itt?

Felhúzza az egyik szemöldökét, de nem tesz fel kérdéseket. – Igen – ez minden, amit mond. De igen, mindenekelőtt ő Kane embere. Többet látott, mint amit én el tudok képzelni. – Akkor rendben. Kapcsoljunk rá.  Nem várok beleegyezésre, elindulok, de nem gondolok arra, hogy kinyissam a borítékot itt az előtér közepén. Gondolkodás nélkül megnyomom a kódot a liftben, biztos vagyok abban, hogy működni fog. Elindul és a tizenhetedik emeletre visz. Az ajtók kinyílnak, és a kis előtérbe lépek, ami semmi másból nem áll, mint kőpadlóból és üvegfalból, hogy biztosítsa Kane-nek, hogy lássa, ki lép be. A panel az ezüst ajtó mellett, ami ujjlenyomattal működik, ilyen óvatos Kane, és így még mindig jelen vagyok a lakásában. A panelhez megyek, odanyomom az ujjam a képernyőhöz, és az ezüst tolóajtók kinyílnak előttem. Kane most értesítést kap, hogy itt vagyok. Belépek a lakásba, próbálom a szobát kizárni. Látom, igen, de ez csak egy szoba hatalmas belmagassággal és ablakokkal és szürke fapadlóval. Innen három üveg és csempe lépcsőfokkal feljebb tőlem balra, ahol a szobák vannak. Gyönyörű. lenyűgöző. Csöpög a pénztől, de ezek közül semmi nem ír le se engem, se Kane-t. A vér igen. A gyilkosság igen. Nem felejthetem el, hogy így jöttünk össze és váltunk ketté. A fő nappali részbe megyek, amiben kitűnik a szürke szőnyeg és a távoli falon egy masszív festmény az öbölről, ahol régen beszélgetni szoktunk. Kifejezetten neki készítették azt a festményt, amikor beköltöztem vele. Leülök az egyik világosszürke székre, a szürke kanapé és dohányzóasztal közelébe, és a borítékra összpontosítok. Leteszem az asztalra, és a táskámat a kanapéra rakom, kihúzok egy pár kesztyűt, mielőtt kinyitnám, és egy fájlt találok benne rajta egy üzenettel.

Love ügynök:

Houston velünk van. A mappája magánál van átnézésre. Sorba raktuk. Bízzon benne. A barátjának, Gregnek, megtiltottam a részvételét. Nem az, akinek tűnik. Hívjon fel miután elolvasta a mappát. Murphy

Felháborodva fogom a telefonom és azonnal felhívom. – Honnan tudja, hol vagyok? Követtet engem?

– Love ügynök. Nem kellett, hogy követessem magát, hogy tudjam Kane Mendezzel lesz.

– Kane és én... – hezitálok. – Kane miatt adta nekem ezt a munkát?

– Maga az, aki számít, de igen, maguk ketten a komplett csomag, és igen, Kane része ennek a csomagnak. Ez zavarja magát?

– Kane egy bonyolult ember.

– Kane egy hatalommal bíró ember, aki frankón mondva a szart is kiijeszti belőlem, Love ügynök, de nem futok el attól, ami megijeszt. Ha ezt tenném, maga elől is futnék. Mit kell tudnom a mairól?

– Ennyi. Maga elfutna előlem és Kane elől? Csak mert nem hiszem, hogy megérti. Kane meg fogja ölni magát.

– És maga nem tenné?

– Fog rá okot adni?

– Ez természetesen nem a terv része. Vissza a mára.

– A mai egy teszt volt. Meg volt tervezve. Senki, csak Tic Tac és én tudtuk ezt.

– Megbízom magában az okok miatt, de bízom abban, hogy úgy dönt, Houstonnak is elmondja. Én nem fogom. Olvassa el az aktáját. És maradjon biztonságban, Love ügynök. Nagy terveim vannak magával. – Leteszi.

Ledobom a telefonomat, lehúzom a kesztyűket és a telefon mellé dobom őket. Szándékomban áll megnézni Houston aktáját, de Murphy szavai visszacsengenek a fülemben. Kane egy tejhatalmú ember, aki frankón mondva, a szart is kiijeszti belőlem. A tekintetem a festményre téved az öbölről, és az emlékek elárasztanak. Ott történt, ahol semmi, csak az óceán hallott minket, ahol Kane először elmondta nekem, hogy a Mendez név mit jelent, amit a pletykák már amúgy is elmondtak nekem. Ott volt, amikor elmondta nekem, hogy megölt egy férfit, aki azt tervezte, őt öli meg azért, mert az apja fia. Ott volt, hogy megvallotta nekem ezt a rengeteg dolgot. Ott volt, amikor elmondtam neki az első ölésemet. Nem. Nem az első gyilkolásomat. Ott volt, amikor elmondtam neki az első alkalmat, amikor megbilincselhettem és letartóztathattam volna, de helyette meghúztam a ravaszt a szörnyetegre. Megerőszakolt egy kislányt és kihívott, hogy lőjem le, és én csak... én csak megtettem. Helytelen volt, de szükségesnek éreztem. És Kane válasza ez volt: Következő alkalommal engedd, hogy én tegyem meg helyetted. És úgy is értette, még akkor is, ha legalábbis akkoriban azt mondtam magamban, hogy nem tenné. De úgy értette. Ölne értem. Nem kérdezné miért. Csak megtenné, és nem érezne megbánást. Ez az, amit tanult. Ez az, ahogy túlélt, olyan módon, amit senki, csak én és az öböl tud. Mert ez az öböl őrzi a rengeteg titkot, amit elmondtunk egymásnak. El tudnám pusztítani Kane-t. De ő is el tudna engem pusztítani. Ami aggaszt az nem is Kane. Hanem az, hogy úgy tűnik, Murphy megért minket. Olyan érzés, mintha többet tudna, mint amit kellene, de Kane maga mondta, hogy több van Murphy körül, mint ahogy sejtem. Van valami szál kettejük között, amit Kane nem mondott el nekem?