27.-28. Fejezet

 

27. fejezet

 

 

Fordította: Lilith

 

 

Kane és én ott térdepelünk a Purgatórium közepén, két ember, akik senki kedvéért sem borulnak térdre, és mégis itt vagyunk most, együtt. Az az éjszaka köztünk áll, és igaza van; ezt nem kerülhetjük ki. Tudtam ezt múlt éjjel. Az elmém most odaszáll, és majdnem érzem keresztülmosni magamon az óceáni levegőt. Kane lefogja a támadómat. Vér és homok csomósodik a számban, ahol a fogam beleharapott a nyelvembe, miközben az arcomat belenyomták a sárba. A drogok, amiket beadtak, mindent elhomályosítanak, kivéve azt a férfit tartó Kane-t, Kane-t, aki még nem ölte meg őt. Beszél hozzá. Istenem, hozzá beszél. És akkor ott van a penge az övében, az, amelyet minden bizonnyal a megölésemhez használt volna, ha Kane nem bukkan fel. Egyszerűen minden kétségbeeséssé és haraggá válik, és valahogy ledöföm a támadómat újra és újra és újra. Egyszerűen nem tudom magam leállítani.

Visszaugrok a jelenbe, és megragadom Kane vállait. – Tudom, hogy megmentetted az életemet. Több értelemben is. Nem tudom, mit mondtam vagy tettem volna, ha azon az estén hívom a rendőrséget. Nem tudom, mivé váltam volna. Valószínűleg minden olyanná, amivé nem akarok válni, de te tudod, hogy tudnék.

– Nem. – Elsöpri a hajamat az arcomból, és a sajátja felé billenti a tekintetemet. – Nem engedtem, hogy megtörténjen.

– Még mindig dühös vagyok rád azért az éjszakáért.

– Nem értem oda időben. Nem akadályoztam meg a megerőszakolásodban. Nem takarítottam el őt a francba elég gyorsan. Nem öltem meg elég gyorsan. Sosem hagyom, hogy ismét ekkorát csalódjál bennem.

– Szóval ezt csináljuk? Téged hibáztatunk?

– Elvagyok a hibáztatással, Lilah. Nélküled nem vagyok el. – A szája az enyémre csukódik, és hirtelen semmi sincs, csak én és ez az ember. Lerángatjuk a ruháinkat. Belemarkolunk egymás hajába. Meztelenül kötünk ki a padló közepén, az összes papírmunkám tetején, és ugyanolyan, mint amilyen valaha is volt Kane-nel. Nincsen több fal. Nincsen több akadály. Nincsenek gátlásaink. Az oldalunkra gurulunk, majd Kane a hátára fordul. A székben kötünk ki, rajta ülök, és esküszöm, kitépek egy jó adagot a hajából, és ez az ember úgy nyög fel, mintha élvezetes lenne. Mikor befejezzük, valahogy visszatérünk a padlóra, meztelenül, egymás mellett, és a székhez dőlünk, amin egy pár perccel ezelőtt ültünk.

A vállára dőlök és valahogy, az életem egy része, amely majdnem elpusztított, most egy halványabb árnyalata az ocsmánynak, legalább is az a rész, hogy hatással volt rám ez az ember. Viszont ezzel az eltompulással egy másik kés éleződött meg. – A gondolataim mélyén – szólalok meg – van ez a kérdés, amelyet nem akartam kimondani hangosan.

– Az apádról? – kérdezi, és egymás felé fordulunk.

– Igen. Folyton arra a pillanatra gondolok, amikor elmondtam neki, hogy a Társaság megerőszakoltatott, és azt mondta nekem, hogy elég szerencsés voltam, hogy nem öltek meg. A terv az volt, hogy megölnek. Tudtam, hogy az volt, azt hittem, hogy az volt.

– Ahogy én is.

– Az apám tudta? És tudta, hogy meg fogják gyilkolni édesanyámat? Mert Kane, én tudom, hogy ők tették. Tudom. – Nem adok időt neki, hogy válaszoljon. – Ha rájövök, hogy tudta, szükségem lesz rád, hogy megöld nekem. Meg kell, hogy kérjelek, hogy öld meg értem.

Megkeményednek az arcvonásai, és megfogja a széken lévő takarót, majd körém húzza. – Ő az apád. Ebből nem térünk vissza. Ne kérd tőlem, hogy tegyek meg valamit, amit nem élhetünk túl!

– Ha nem teszed meg, én fogom, és nem fogok visszatérni onnan. Tudod, hogy nem fogok.

– Meg fogjuk szerezni az igazságot, és mikor megtesszük, együtt fogjuk meghozni a döntéseket.

– Esetleg egyszerűen csak bedrogozhatnánk és megerőszakoltathatnánk. – Megcsörren a mobilom, és összerándulok. – Elfelejtettem, hogy csörgött korábban. Fel kell vennem. – Kane odanyúl, hogy levegye az asztalról, majd átadja nekem.

Olyan tekintetet váltunk, melynek története van, mielőtt feláll és elkezdi felhúzni a nadrágját. Tic Tac számára pillantok, és felveszem. – Ó, köszönöm, Istenem. Már háromszor hívtalak.

– Történt valami?

– Beszéltem Mia barátjával. Fényképész. Városon kívül fotózott, és azt mondta, nem tudta elérni. Aggódott, de egyfajta se veled, se nélküled kapcsolatuk volt, szóval azt gondolta, hogy Mia úgy döntött, a szünet végleges. Azt mondta, Mia nem volt nagyon rendetlen, de sosem akasztotta fel a ruháit. Felpróbálta őket, és a földre hajította.

Ez egyáltalán nem illik a lakása kényszeres kinézetébe. – Más?

– A főnöke azt mondta, hogy Mia beteget jelentett az eltűnése előtti napon.

Mivel Esernyős Ember már elkapta. Valószínűleg kitakarítatta vele a saját lakását. – Más?

– Shelly szülei a tengerentúl vannak, és senki sem tudja őket elérni. Némi aggodalomra ad okot.

– Ó, a francba! Vedd fel a kapcsolatot a texasi testülettel, és csináltass velük egy biztonsági ellenőrzést az otthonuknál. Most intézd el!

– Rajta vagyok. Visszahívlak, de ó, a francba! Basszus! Basszus! Bassza meg!

– Baszódj meg, Tic Tac. Mi van?

– Egy megnyitott jelentést nézek. Visszakövettem Williams nyomozó mobil koordinátáit az elmúlt hónapra. Mia Moore utcáján tartózkodott egy héttel azelőtt, hogy meghalt.

– Szentséges szar! Telefonálj azért a jóléti ellenőrzésért, és hívj vissza.

Kane a dolgozóasztalomnál ül, és a hideg kávémat iszogatja. Felhúzza az egyik szemöldökét. Felé sietek és intek neki, hogy engedjen leülni. – Gond van?

– Nagy gond – mondom, elővéve a NYPD nyomozati aktát a táskámból, mert semmi olyanra sem emlékszem az adatok között, hogy Mia beteget jelentett volna.

Átpörgetem az oldalakat, és nincs ott. Semmi arról, hogy Mia beteget jelentett volna. Ez része lenne egy olyan alapszintű kikérdezésnek, amit az eseményt követő huszonnégy órában végrehajtanak, pedig Mia főnökével felvették a kapcsolatot. Ha Tic Tacnak elmondta, nekünk is elmondta volna. Az a nyomozó lány, Lily beszélt vele. Átfutom a jegyzeteim, megtalálom a számát és felhívom őt. Kane kisétál a szobából, és eltűnik a lakásban. Leülök. – Lily – mondom, mikor felveszi. – Love ügynök vagyok. Maga beszélt Mia Moore főnökével?

– Igen, én beszéltem. Írtam jelentést a hívásról.

– Ki utasította magát, hogy megtegye, ha Williams nyomozó időközben eltűnt?

– Ez a szokásos eljárás. Összerakom a kontaktok listáját. Előzetes telefonos kikérdezéseket intézek. Williams nyomozó végigköveti személyesen is. Így csináltuk több tucat ügynél.

– Beszélt olyanról, hogy Mia Moore beteget jelentett a gyilkossága előtti napon?

– Nem – mondja, magasabbra ugrik a hangja. – A főnöke semmi ilyesmit sem mondott nekem.

Hazudik – gondolom. – Elmondta az irodámnak, de magának nem? – provokálom.

– Lehet, hogy eltitkolta, és az FBI címke megijesztette annyira, hogy beszéljen? Akarja, hogy egy kicsit még kutassak utána?

– Nem. Azt akarom, hogy találja meg Williams nyomozót.

– Nem tudom, hol van.

Mint ahogy azt sem tudja, hol van a hiányzó bizonyítékom. Ő vagy Williams vette el. A kérdés: miért? Nem hiszek neki. Houstont tárcsázom. Felveszi az első csörgésre. – Love ügynök.

– Lily épp most hazudott nekem, Williams meg Mia Moore utcáján volt azon a héten, amikor meghalt.

– Lily a saját árnyékától is fél. Talán fél Williamstől?

– Nem tudom. Lehet. Egyiknek sincs értelme. Talán drága barátainknak dolgozik.

– Drága barátaink. Ellenőrzöm. Murphy világossá tette ezt az összefüggést. Ami Lilyt és a munkáját illeti: mi célból?

– Nem tudom. Kibaszottul nem tudom. Figyeld őt és nézz a hátad mögé!

– Ez azt jelenti, hogy most már ugyanabban a csónakban evezünk? – incselkedik.

– Azt jelenti, vigyázz és nézz a hátad mögé! – Leteszem.

Bejön Kane, és letesz elém egy gőzölgő csésze kávét, a kezében tartva egy másikat. – Áttörés?

– Az én szemszögemből a bizonyíték arra mutat, hogy Williams nyomozó az Esernyős Ember.

– De te nem hiszel a bizonyítéknak – feltételezi.

– Nem. Még csak a közelében sem vagyok annak, hogy higgyek az elbaszott bizonyítéknak.

– Mesélj nekem róla. Lehet, hogy csicseregnek nekem valamit a kismadarak.

– Te és az átkozott kapcsolataid, Kane. Bűnöző vagy.

– Akarsz beszélni róla?

– Igen. Beszélni akarok róla, seggfej.

Felnevet, és a székek felé int. A mobilom újra megcsörren Tic Tac számával. – Halottak. Úgy tűnik, kettős öngyilkosság.

– Szerezd meg a számát, bárki is az illetékes. Írd meg nekem. – Leteszem a hívást. – A második áldozat szüleit Texasban holtan találták, látszólag kettős öngyilkosság. Williams nyomozó pasija ma megölte magát egy látszólagos öngyilkosság során.

– Texasba megyünk?

– Mi?

– Az én tulajdonomban áll a helikopter. Elfuvarozlak úgy, hogy benne ülök a helikopterben.

– Ez zsarolás.

– És?

– És nem megyünk Texasba.

Felhúzza az egyik szemöldökét. – Miért nem?

– Mert Williams nyomozó itt fog holtan felbukkanni. – Belém hasít egy gondolat. – Vagy Lily. Esernyős Ember azzal veszi rá az embereket, hogy dolgozzanak neki, hogy a hozzájuk közel álló embereket megfenyegeti. – Megkerülöm a dolgozóasztalt, és átadom Kane-nek a kávémat. Leguggolok, és megtalálom Lily adatlapját, beütöm a címét a telefonomba, majd bedugom a pisztolytáskába a fegyverem, amely még mindig a földön fekszik, mielőtt felállok.

– Most el kell mennem Lily lakásához.

28. fejezet

 

Fordította: Isabelle

 

 

Lily nem tartozik a rosszfiúk közé. Ő egy áldozat. Meg kell mentenem őt. Elindulok az ajtó felé, elhatározva, hogy azonnal, gyorsan elmegyek hozzá, de megállok, lefagyok, szembefordulok Kane-nel. – Nem. Futva elmenni Lilyhez, rossz lépés. Gondolkoznom kell.

– Gondolkozz hangosan – sürget Kane, újra közelebb lépve hozzám.

– Mondd el, amit tudsz. Lily Williams nyomozóval dolgozik, ugye?

Vetek rá egy csúnya pillantást.

– Olyan dolgokat tudsz, amiket nem kellene, Kane Mendez.

– Ebben a pillanatban ez lényegtelen. Gondolkozz hangosan.

– Rendben – mondom. – Először Esernyős Ember. Úgy gondolom, hogy kényszerbeteg. Azt hiszem, eléri az áldozatoknál, hogy takarítsanak ki a saját nappalijukban és a munkahelyükön, valamilyen szenvedéssel, fájdalommal fenyegeti meg őket, ha nem, de ez csak feltételezés.

– Min alapul?

– A gyilkossági helyszíneken. Az áldozatok élettere ragyogóan tiszta, teljesen távol áll az átlagos életkörülményektől. Mostanra már tudjuk, hogy az áldozatok esetében sem ez volt a szokásos állapot.

Ellépek tőle, gondolkozom, miközben beszélek, összefoglalom, amit eddig hiszek, hogy tudok. – Fehérbőrű – szembe fordulok vele –, negyvenes, fitt, hivatalnok, okos. Ez a profilom. Még több feltételezés. Úgy gondolom a magasabb szintű igazságszolgáltatásban van, olyan szinten, mint Murphy.

Az ajkai gúnyosan elmosolyodnak, a táblámra mutat, ahol a jelölő kártyák vannak tűzve. – És kis pöcse van.

– Ez nem vicces. Tudtad, hogy a Golden State Killernek[i] abnormálisan kis töke volt? Dominálta és megerőszakolta a nőket, és különösen azokat szerette, akik nagydarab pasikkal éltek, és kényszerítette őket, hogy nézzék.

– Valójában nem tudtam, hogy annak a gyilkosnak abnormálisan kis töke volt. Ez az, ami miatt szeretlek, Lilah. Mindig egy kicsivel tanultabb leszek veled az életemben.

– Kane – figyelmeztetem. – Most komolyan beszélek.

A barna szemei huncutságtól csillognak. – Ahogy én is. Folytasd.

– Úgy gondolom, hogy a nők, akiket megölt, nem az egyedüli áldozatok. Játszik a körülötte lévő emberekkel. Hívd őket másodlagos áldozatoknak az elsődlegesekhez képest. Minden feltételezés, de egy olyan elméleten dolgozom, hogy azt mondja nekik, ha nem tesznek meg neki valamit, megölnek valakit, akit szeretnek. És aztán valahogy eléri, hogy megöljék magukat. Talán, hogy megmentsék a szeretteiket. Talán, hogy megmentsék magukat a rosszabbik esettől. Kizárólag azonban az elsődleges célpontot öli meg.

– Hogyan haltak meg?

– Azt gondoljuk az elsődleges célpontok mérgezéssel, de képtelenek vagyunk megtalálni a mérget. Öngyilkosság a másodlagos célpontoknak. – Összehúzom a szemöldököm, ez különösen idegesítő kérdés az agyamban. – Ralph Redman. Másodlagos áldozat, aki az egyik elsőhöz kötődik. A bíróság nyilvános ülésén gyilkolta meg magát. A lakása nem volt makulátlan. Úgy képzelem a texasi gyilkossági helyszín, ahol a kettős öngyilkosság történt sem lesz az. Azt gondolom – egy pillanatra megállok a gondolkodásban, és folytatom, ahogy az ötlet elkezd érni a fejemben –, a másodlagos áldozatok nem méltóak a tartós érdeklődésére, hogy intenzíven rájuk fókuszáljon. Olyanok, mint a disznók, amiket a vér miatt ölt meg. – Ezen a ponton visszapillantok mindenre, beleértve az elméletemet, hogy a vér a ventilátorban az esőt jelenítette meg. Mindezt összefoglalom. – Most úgy hiszem, hogy Lily, aki az NYPD egyik tagjaként dolgozik, talán egy másodlagos áldozat.

– És ki az elsődleges?

– Williams nyomozó, de nem vagyok biztos abban, miért állna Lily érzelmileg közel Williams nyomozóhoz. Talán szeretők. Ennek még van is értelme. Egy pár lehetnek. A fenébe, Williams bizonyára meleg. Vagy talán Lily egy unokahúg. Rá kell jönnöm. Jobb vagyok a gyilkosokkal, mint a normális emberekkel és az ő szerelmi életükkel.

– Azt hittem Ralph a pasija?

– Rendben. Oké. Talán nem leszbikus – vonok vállat. – Oké, nos, talán biszex.

– Vagy talán Lily nem egy barátnő.

– Igen, talán. De ez így nem olyan romantikus, ugye?

– És te természetesen olyan romantikus vagy?

Vágok egy grimaszt. – Tudok romantikus lenni.

Az ajkai mosolyra húzódnak. – Most tudsz az lenni?

– Tudok. Emlékszel a születésnapodra egy évvel az előtt, hogy elmentem?

A hangja ellágyul. – De elmentél.

– Ez nem feledteti a szép időket.

– Tényleg?

– Most tisztán azért gyötörsz, hogy azt mondjam, amit hallani akarsz. Sütöttem neked egy tortát, pedig én nem szoktam sütni. Ez romantikus. – Az asztal szélére ülök. Kane elfoglalja a mellettem lévő helyet, amíg visszatérek az ügyhöz. – Ha megyek és begyűjtöm Lilyt, úgy tűnik, hogy megöli Williamst.

– Szerintem ez egy észszerű feltételezés – ért egyet Kane, velem együtt vált témát, szempillantás nélkül. – Miért nem néznek utána az én embereim Lilynek?

Leugrok az asztalról és elé lépek. – Túl sok forrásodat használom.

– És ez miért probléma?

– A probléma, amiről meséltél nekem – mondom, a nagybátyjára gondolva –, nem az, ahová fókuszálnod kellene?

– Képes vagyok arra, hogy többfelé figyeljek, Lilah, különben már halott lennék.

– Megpróbálsz meggyőzni, hogy az apád vagy, vagy nem, ezzel a kijelentéssel?

– Nem vagyok az apám, de az apám fia vagyok. – A hangja megkeményedik, és elismétli, amit az irodájában mondott. – Nem tudom megváltoztatni a tényeket. Ezt tudod.

– Tudom – mondom, ahogy felismerés tör rám. – Amit még tudok, az az, hogy megváltoztál. Korábban az egészet tagadtad. Még akkor is, amikor visszatértem a városba, nem voltál az apád, vagy az apád fia. Most legalább beismered azt a részt, amit mindketten tudunk, hogy lehetetlen elkerülni.

Az állán megfeszül egy izom. – Hívd Jayt! Mondd el neki, mire van szükséged. – Leszáll az asztalról. – Én kicserélem a kávénkat valami erősebbre. – Elsétál, és újra élek egy déjà  vu pillanatot a múltból, amikor tudtam, hogy a kartell ügyeivel foglalkozik, és faggattam róla. Kizárt, és hátrébb tolt. Ami majdnem olyan rossz volt, mint azok az idők, amikor tudtam, hogy a kartell ügyeivel foglalkozik, és mindketten azt tettettük, hogy én nem. Nem tudom, hogy tegyem működővé ezt kettőnk között, és mégis, kész vagyok beismerni, hogy nem tudom, hogyan ne tegyem működővé sem. Most azonban fókuszálnom kell az Esernyős Emberre, mielőtt újra ölne. Mikorra Kane visszatér, a padlón vagyok a szék előtt, puha szőnyeg alattam, és éppen befejezem a beszélgetést Jayjel. Kane letesz egy pohár bort az asztalra mellettem. Aztán elfoglalja a széket az asztallal szemben, és kinyitja a MacBookját. Újabb déjà vu pillanat. Ez az, amit csináltunk. Én dolgoztam. Ő dolgozott. Mindig együtt voltunk. – Van valami probléma Jayjel? – kérdezi.

– Nem Jayjel. Már kialakítottam a domináns vezető szerepemet vele szemben.

Kane nevet. – Semmi kétségem.

A telefonom csörög az asztalon, majdnem biztos vagyok, hogy egy texasi szám. A székhez megyek és felveszem, valóban a vezető vizsgálati nyomozó az, aki a bűnügyi helyszínt kezeli Shelly szülei miatt. – Ez releváns az üggyel, amin jelenleg nyomozunk – mondom. – Milyen a ház állapota? Rendetlen? Makulátlan? Átlagos?

Wright nyomozó gyorsan válaszol. Átlagostól a rendetlenig. – Figyelembe véve Ralph undorító WC-jét, mostanra megerősíthetjük, hogy az öngyilkos áldozatok nem élvezik ugyanazt a szemtől szembe személyes figyelmet az Esernyős Embertől, amiről még mindig úgy gondolom, hogy érdemes. Nem találja őket érdemesnek az idejére.

– Milyen rég halottak?

– Nem vagyok orvosszakértő, de kiismerem magam. És három napja legalább.

A lányuk előtt haltak meg. Ez elkezdi pörgetni az agyam, és gyorsan befejezem a hívást. Így ülök egy pillanatig és megfontolom, amit éppen most tudtam meg. Ralph megölte magát, és Williams nincs meg. Ha holtan végzi, a gyilkosságok előtt bekövetkezett öngyilkosságok alátámasztják azt az elméletemet, hogy kigúnyolja az áldozatok szeretteit, mielőtt megölné magukat az áldozatokat. De ha ez igaz, kit gúnyolt ki, mielőtt megölte Miát? Talán van egy testünk, amit fel kell még fedezni? Gyorsan hívom Houstont, és ezt egy beszélgetés követi Tic Tackal. Most már egy másik test után nyomozunk, és bárki, aki mostanában Texasba utazott a listánkon van. Mindeközben Kane valami pénzügyi kimutatáson dolgozik az olajüzletében, amit onnan tudok, mert megoszt velem néhány infót egy új olajmezőről, amit éppen most hozott össze a hívásaim között. De Kane nem zavarja meg a dolgomat. Megért engem és a Purgatóriumomat, úgy ahogy Richnek sosem sikerült. Rich nem tudta elviselni, milyen sötét helyekre megyek ezen a helyen. Kane mindent tud kezelni. Nem dolgozunk, hacsak tudja, hogy én is tudok. Késő van, éjfél után, amikor a munkám lelassul és Kane-re fordítom a figyelmemet. Érzi a tekintetem, és lenéz rám, ahol éppen vagyok a padlón, és mint mindig, gyorsan én vagyok a középpontjában. Félrerakja a MacBookját. – Mit akarsz kérdezni tőlem, Lilah?

– Kit ölt meg a nagybátyád?

A légkör megváltozik, hangulata elsötétül, de nem futamodik meg. Soha nem futamodik meg. Egy pillanatig engem néz, aztán megfogja a kezem, a székéhez irányít, arrébb húzódik, helyt ad nekem, hogy csatlakozzak hozzá. Leülök mellé, találkozik a tekintetünk, mielőtt válaszolna. – Tudom, hogy azt mondtam neked, ha kérdezel, válaszolok, de nem akarod tudni, Lilah. És nem akarom elmondani neked.

– Megbízhatsz bennem.

– Ez nem a bizalomról szól, gyönyörűm. Éppen eleget tudsz rólam ahhoz, hogy elpusztíts, ha akarsz, és mikor külön voltunk, akkor is tudtam, hogy ez sosem fog bekövetkezni.

– Ha nem a bizalom, akkor mi?

– Az ígéret, amit korábban tettem neked. Megígértem, hogy nem fogom engedni, hogy azzá válj, akivé tudsz válni, amit a világom tud veled tenni, ha hagyjuk. Amikor bizonyos határokat elkezdesz velem áthágni, ez az, ami történni fog.

Nem vagyok benne biztos, hogy hisz-e ebben, vagy csak attól tart, hogy utálni fogom őt, ha megtudom mindazt, ami ő, vagy amilehetne. Nem engedtem közel magamhoz őt az után, hogy eltemette azt a testet, és mivel így tettem, minden okot megadtam neki arra, hogy azt feltételezze, hogy megfelelő körülmények között egy szörnyetegnek titulálnám. – Nem foglak most emiatt erőltetni, de azt mondod, megmentelek, de nem tudom ezt tenni, ha nem adsz rá esélyt.

– Ezt teszed, Lilah. Te vagy az egyetlen dolog, ami megment.

– Akkor a te hallgatásoddal az enyémmel együtt elfogadást találsz tőlem egy olyan életre, ami nincs itt.

– Anélkül gyűlöletet találok – mondja megerősítve azt, amit gondoltam. – Nem. Megígérem neked, hogy nem ez a helyzet. Érd el, hogy el akard nekem mondani. Ez arra fog késztetni, hogy visszafogd magad.

– Lilah…

– Ha azt akarod, hogy maradjak, Kane, mindketten tudjuk, hogy nem hagyhatom, hogy szótlan maradj. Mindketten tudjuk, hogy a középút nem az, hogy azt tettetem, hogy a sötétben vagyok.

Feláll és magával húz, a keze a nyakamon a hajam alatt. – Nincs ha, Lilah. Maradsz.

– Próbállak megmenteni.

– Úgy mentesz meg, ha maradsz.

– Inkább azt szeretnéd, ha elképzelném vagy feltételezném, hogy mit csinálsz, mintha inkább csak elmondanád?

– Igen – mondja gondolkodás nélkül, és aztán megcsókol. – Igen, ezt tenném.

Más szavakkal, azt hiszi, hogy semmi, amit el tudnék képzelni, nincs olyan rossz, mint a valóság. Akkor megcsókol és hagyom, ebben a csókban most emlékszem, mi az, amire nem sikerült emlékeznem, a támadásom estéje óta. Amikor Kane megcsókol, mindig úgy csókol meg, mintha arra lenne szüksége, hogy megmentsem, míg én úgy csókolom meg, mintha azt remélném, hogy elpusztít.

 

---

[i] Joseph James DeAngelo, más néven Golden State Killer (Bath, 1945. november 8. –) sorozatgyilkos, sorozat erőszaktevő és betörő, aki legalább 13 gyilkosságot, több mint 50 nemi erőszakot, valamint több mint 100 betörést követett el Kaliforniában 1974 és 1986 között.