25.- 26. Fejezet

 

25. fejezet

 

 

Fordította: Lilith

 

 

 

Ezt a kérdést Kane-ről és Murphyről Kane fogja megválaszolni, pontosan ebben a lakásban.

Ezt eldöntve félreteszem az aggodalmam, és végigmegyek egy folyosón a konyhába, amely természetesen hatalmas és lenyűgöző, az óriási szürke kősziget egy Iron Chefhez is illene, de sem én, sem Kane nem az. Bár felbérelt egy séfet, hogy néha főzzön nekünk, és minden pillanatát élveztem azoknak az étkezéseknek. Az idő legnagyobb részében határtalan ügyességgel használom a mikrót, és még Kane is egyetért ezzel.

Kiszúrva a gyönyörű kávéfőzőt a konyhapult sarkán, elindulok az irányába, kezembe veszem a mellette lévő bádogdobozt és beleszagolok. Ó, Istenem! Van olyan francia szemes kávéja, amit annyira imádok. Istenem, mennyire hiányzott ez. Előkészítem a kávéfőzőt és a hűtőhöz sétálok, amiben találok egy hatalmas doboz epret, amiről tudja Kane, hogy imádom. A férfi, aki eltemetett nekem egy testet, még epret is vesz nekem. Nehéz nem vonzónak látni ezt az odaadást, még ha csak kicsit is. Kinyitom a fagyasztót és Haagen-Dazs epres fagyi is van. Kiveszem. – Istenem, szerintem megint beleszerettem ebbe a férfiba. – Kicsúsznak ezek a szavak, mielőtt megállíthatnám őket, és leteszem a fagyit a szigetre.

– Oké, Kane – szólok fennhangon a megannyi felvevő készülékéhez –, ha most hallasz vagy látsz engem, amiről biztos vagyok, mivel ilyen beteges fasz vagy, ezt nem szó szerint értettem. Nem vagyok biztos abban, hogy hol tartunk most. Talán még mindig gyűlöllek. – Kihúzok egy fiókot és előveszek egy kanalat. – Bár a kávé és a fagyi elég szép húzás, ezt be kell ismernem, de te mindig is ezt a latinos, manipulatív svindlerkedő dolgot művelted. Ismerlek. Tudom, ki vagy, és az nem csupa eper és fagyi – mondom grimaszolva. – És Jézusom, egy kamerához beszélek, mintha kicseszett Kane lenne az.

Félrerakom a fagyimat és a kanalamat, majd a kávéfőzőhöz sétálok és bekapcsolom. Miközben olvadozik a fagyim és lefő a kávém, visszamegyek a nappaliba, megfogom a táskámat és az aktát, és felmegyek a harmadik emeletre, amely Kane hálószobája. Belépek, és még csak nem is gondolok arra, hogy megálljak és ránézzek arra a masszív, szürkekeretes ágyra. Tudom, hogy felveszi ezt a szobát. Nem fogja látni, ahogy arra az ágyra bámulok, amin dugtunk. Gyakran. Gyakran megtettük. Ezt is hiányolom, de sokkal több munkát végzek el, mikor nem vonja el folyton a figyelmemet az, hogy meztelen vagyok Kane Mendezzel.

Tehát nem költözhetek ide vissza; nem is fogok. Nem számít, hogy Murphy máris azt hiszi, hogy megtettem. Ez sokkal komplikáltabb annál, mint amit Murphy akar. Elsétálok épp a nagyon nagy, nagyon kényelmes ágy mellett, és egyenesen a túloldali falon lévő ajtóhoz megyek. Belépve a szobába, amit Kane nekem épített – a Purgatóriumomba, a helyre, ahová száműzöm magamat, míg meg nem oldok egy ügyet. Így akarta azt, hogy közelebb legyek hozzá. Végigtekintek ugyanazon szoba tökéletes verzióján, amelyet a tengerparti háznál rendeztem be. Kerek, a falak be vannak vonva egy filmszerű anyaggal, amire írhatok. Különböző helyeken rajzszögek és mozgatható táblák vannak elhelyezve. Természetesen van egy dolgozóasztal és egy szék is, de van még két szék, és egy falnyi a létező legjobb igazságügyi és kriminalisztikai könyvekből, amiket Kane ajándékozott nekem. Könyvek, amiket akkor olvastam el, mikor vagy gondolkodói válságba kerültem, amit sosem ismertem be senkinek, vagy csak inspirációra volt szükségem. Kane is olvassa őket. Próbálok nem gondolni arra, hogy számára is inspiráció lehet.

Leülök az asztalhoz, és ott vár rám egy teljesen új MacBook. Tudom, hogy teljesen új, mert a doboza ott van mellette. Felhajtva a tetejét meglátom a lenti festményünkről készült képernyővédőt, és azonnal tudom a jelszót, ahogy azt Kane is gondolta, hogy tudni fogom: Az Öböl.

Készen állva arra, hogy kiértékeljem az összes adatomat az üggyel kapcsolatban, ez olyan dolog, ami már régen esedékes, visszamegyek a földszintre, hogy felfegyverezzem magam a nassolni valóimmal. Amint odaérek, megtöltök egy hatalmas termoszos poharat kávéval, és annyi tejszínnel, meg cukorral büntetem, amitől Kane viszolyogna, mielőtt felkapom a fagyimat. Hamarosan az asztalom mögött ülök, belépek az email fiókomba és kávét kortyolgatok, miközben a fagyim még tovább lágyul. Nem akarok megdolgozni érte, mikor megeszem. Valójában inkább megiszom, mint hogy megküzdjek érte, mintha egy betontömb lenne. Eleget harcolok anélkül is, hogy a fagyimmal is harcoljak.

Hamarosan a beérkező leveleket nézem, amik a hivatalos és személyes e-mailjeim egybeolvadva, és úgy tűnik, a Viagra elűzheti az összes problémámat. Határozottan feldob. Bárcsak Esernyős Ember megkapta volna ezt az e-mailt és kipróbálta volna. Végignézem az összes szemetet, és megtalálom Tic Tac, meg Roger üzeneteit. Roger tárgycíme a most lezárt esetére vonatkozik. Nem vagyok biztos benne, hogy lemondhatok arról, hogy bármit is együtt csináljak Rogerrel, figyelembe véve azt, hogy valaha ő vitt el az első ismert gyilkosság tetthelyére, de egyelőre rendben van, ha mellékvágányra teszem. Ezzel a döntéssel elkezdem átnézni Tic Tac üzeneteit, még ki is nyomtatom őket. Van egy jegyzettömb az asztalon, és itt az ideje, hogy tegyem a dolgom. Szükségem van minden ember számára egy papírra, aki benne van ebben az ügyben. Az áldozatokkal kezdem:

Mia Moore

Shelly Willit

Williams nyomozó

Ralph Redman

Tic Tactól vannak feljegyzéseim arról, hogy ki látta az egyes embereket utoljára, és ez mindenkinél egy munkatárs volt Ralph kivételével. Leírom azokat a neveket is. Ralph esetében az utolsó személy komplikált, figyelembe véve a nyílt tárgyalótermi öngyilkosságát.

Innen továbblépek minden olyan emberre, akinek köze van az ügyhöz. Természetesen minden általam ismert családtag kap egy kártyát most, és ahogy felderítjük őket. Ez nem sok ember, ami valószínűleg szándékos. A gyilkosok nem szeretik a komplikációkat. A nagy családok komplikációkat jelentenek. Van egy listám a barátokról és a közeli munkatársakról, akik még nincsenek megjelölve, mind kapnak egy kártyát. Egyelőre beleveszem Mia pasiját, North Madisont, Thomas Millert, a hátborzongató helyszínelőnket és minden embert a csapatunkban, még a szende kislányokat is. Majd ott van Houston, Murphy, Roger, Kane, még én is, minthogy mindannyiunknak van valami köze ehhez az ügyhöz, és talán összekapcsolódunk egy ponton. Kane rajtam keresztül. Talán én Rogeren keresztül.

Mindet feltűzöm a táblára és felkapom a fagyit a neveket bámulva, ami általában ötleteket és felfedezéseket indít meg, de semmit sem kapok. Van egy pillanat, amikor fontolóra veszem Murphy aggodalmát a volt társammal kapcsolatban, és elgondolkozom azon, hogy adjak-e neki egy kártyát, de jelenleg ő még nem érintett. Ami a gyanúsítottságot illeti, ő jól ismer engem. Jócskán kötődik hozzám, és még Rogert is ismeri, de Greg a korai harmincas éveiben jár, és elutasítom őt, mint lehetőséget. Ő nem ez a faszi. Ismerem.

Greg nem az Esernyős Ember.

És kész, vége.

26. fejezet

 

 

Fordította: Isabelle

 

 

Félreteszem Greget, mint gyanúsítottat, másokat is beleveszek a számításba. És folytatom a gondolkodást. Nagy fehér köd van a fejemben. Elképzelni sem tudom, hogy az emberek a világban, hogy élik túl a légüres tereket. Kurvára fojtogató. Valamit tennem kell. Újabb kártyát írok meg. Az Esernyős Ember.

A saját táblájára tűzöm. Aztán elkezdek megírni egy újabb kártyát minden szónak, ami az eszembe jut erről a szörnyetegről; így hívom a gyorstüzelésű folyamatomat, szabadstílusban, vad a vadonban. Ha leírom, meg is marad. Akármi is ugrik be, nem számít, mennyire logikátlannak tűnik, a listán marad. És így elkezdem:

 Seggfej

 Követő

 Lopakodó

 Okos

 Zseni

 Manipulátor

 Gonosz

 Igazságszolgáltatás

 Kis pöcs

 Alacsony ember

 Nagy ego

 Irányításmániás

 Bizonytalan

 Magabiztos

 Szikár

 Fitt

 Erős

 Jó a fegyverekkel

 Ismeri a sajtót

 Kis ribanc, nem összetévesztendő kis pöccsel

 Szingli fehér seggfej

 Nincs tetkó

 Jó kinéző, de alacsony (ez kizárja Thomast és Houstont, de mégis mindkettőt a listán akarom)

 Negyven feletti

 Művelt

 Kényszerbeteg

A kényszerbetegség emlékeztet Tic Tac feladatára arról, hogy az áldozatok után nyomozzon, így befejezek egy falat jégkrémet és hívom. Nem válaszol és ledobom a telefont. Megfogom az összes papírt a nyomtatóból és név szerinti kupacokat rakok. Ez az, amit teszek. Sok kupacot csinálok. Sok listát készítek. Megállok és bámulom a listákat és a kupacokat. És eszem, ebben az esetben jégkrémet, és bámulom a kupacokat. Csalódottan végül csak fagyit eszem, mert semmi másra nem tudok gondolni. Semmire. Szent egek! Nincs semmim. Tiszta sötétben vagyok. Leülök a padlóra a papírhalmok elé még mindig jégkrémet majszolva, a tálkából a számba, majd ismét és ismét… mi a pokolért nem gondolok semmi hasznosra? Megfordulok, és a nevekre nézek a táblán, csak kettő van negyven felett. Murphy és Roger. Egyikük sem az. Leheverek, és újra ismétlem ezeket a neveket: Murphy és Roger. Ez a mentális blokk Rogerről szól. Úgy döntök, elfogulatlannak kell lennem magammal szemben. Nem akarok vele foglalkozni. Nem akarok szembenézni vele. Nem akarom, hogy lássa a gyilkost, akit én látok mikor tükörbe nézek, de találnom kell egy módot arra, hogy kivegyem őt a képből, legalábbis mentálisan. Valami hang hallatszik a földszintről és biztosan Kane az, de a biztonság kedvvért megfogom a fegyverem és a hasamra rakom, megpróbálok összpontosítani, de készen arra, hogy bárkit lelőjek, aki nem Kane. Esernyős Embernek tisztán láthatóan van egy bekattanása irántam. Átvizsgálta Murphyt és Rogert, hogy elérjen. Logikus módon ez szólhat Rogerről vagy akár Murphyről is, de a közös nevező én vagyok. Hang hallatszik az ajtónál, és felpillantva látom, hogy Kane keresztülvág a szobán. Felülök, és elém térdel, a zakója és a nyakkendője hiányzik, a barna szemei olyan sötétek, hogy a pokolba tudnának vinni, és teljesen biztos vagyok abban, hogy dalolva égnék ott.

– Azt tervezed, hogy most már tényleg lelősz, Lilah?

– Azt tervezed, hogy adsz rá okot?

– Azt gondoltam, már meg is tettem?

– Igaz. Nagyon igaz. – Félreteszem a fegyvert. –De nem most. Most gondolkodom. Ez az ügy teljesen rólam szól, Kane. Akárki legyen is az, az igazságszolgáltatásban van. Olyan dolgokat tudnak rólam, ami logikussá teszi ezt a feltételezést. Ez a személy biztos figyelte a karrieremet. Ez a személy ismeri az igazságügyi szakértőket. És elérték, hogy megszabaduljanak olyan bizonyítéktól, amit a helyszínen gyűjtöttem. Az egyszerűen nem érkezett be az őrsre. Ismernek engem. Ez azt jelenti, ismernek téged.

– Mi van, ha egyáltalán nem az igazságszolgáltatásról szól? Ki más figyel téged úgy, mint ahogy az anyádat figyelték?

– Pocher? Úgy gondolod felbérelt valakit erre?

 – Akkor tetted, amikor felhívtál az első gyilkosság után

– Tudom, de nem engedhetem, hogy a Társaság legyen a bűnbakom minden ügyért.

– És nem hagyhatod figyelmen kívül őket ebben az esetben, azok után nem, hogy megfélemlítettem őket. Nem, amikor követtettem Pocher testvérét.

– Elraboltattad, és aztán játszottad a hőst és megmentetted. Tudta, hogy te raboltattad el. Akartad, hogy tudja. Nem tudja bizonyítani, de tudta.

– Mit akarsz ezzel?

– Ami el kellett volna, hogy riassza őket, nem újabb támadást beindítania. Fél tőled, Kane. Minél többet gondolok arra, hogy a Társaságnak köze van hozzá, annál kevésbé érződik annak.

– Ez egy sakkjátszma. Nem feltételezhetjük, hogy tudjuk a következő lépésüket. Ez veszélyes.

Egy gondolat merül fel bennem. – Mi van Pocher testvérével? – a térdeimre támaszkodom, szemben vele. – Ki ő? Mi ő? Lehet, hogy őrült, és az elrablása a szakadék szélére taszította? – feltartom a kezem. – Nem. Nem számít. Ne válaszolj. Kezdem elveszíteni. Elegem van. Nincs a fejem a játékban. Egy kicsit most szét vagyok szóródva. – Megtámasztom magam a térdein és megpróbálok felkelni, de ez nem következik be. Kane megfogja a lábaimat. – Roger van a fejedben, Lilah – dorgál meg, mert Kane ismer, ismeri a félelmeimet. – Láttad őt?

– Még mindig Connecticutban van egy másik ügyön.

– Nem láthatja, ami nincs itt.

– Itt van. Itt vagyok neki, amit láthat.

– Te nem vagy én, Lilah. Ezt soha nem fogom engedni.

– Mindketten tudjuk, hogy már amúgy is ott vagyok.

– Nem. Nem vagy már amúgy is ott. Bízz bennem.

– Mert tudom, hogy eltemetnél nekem egy testet, ha arra lenne szükségem?

– Igen Lilah. És itt az ideje, hogy mindketten hangosan kimondjuk. Mert el fogok temetni egy kurva testet számodra.

– Most kurvára erről kell beszélni, Kane?

– Rohadtul itt az ideje, hogy megtegyük, nem gondolod?

A telefonom csörög. –Ez Tic Tac lesz és...

– Ő várhat, de én nem. Én nem várok. Ezúttal nem.