4. Fejezet

 

4. fejezet

 

 

Fordította: Isabelle

 

 

Fel akarok állni, eldobni a cigit és eltaposni a lábammal, egy kis baszd meg akárkinek, aki itt hagyta ezt nekem. Természetesen nem fogom ezt tenni, nem egy bűntény helyszínén, de egy lány fantáziálhat. Helyette kivárok, és feldugom ezt a cigit akárkinek a seggébe, aki jelenleg ki akar velem szúrni. Figyelembe véve, hogy a Társaság éppen most rendezett meg egy sor bűntényt, hogy a piszkos dolgaikat leplezzék, és én éppen most esküdtem meg, hogy kimaradok a szarjaikból az életemért cserébe, ez már korruptnak kezd tűnni. Kezd úgy tűnni, mintha ki akarnának hívni, hogy utánuk menjek megint, mintha azt mondanák nekem, bántani fogják az embereket, akiket ismerek, Rogert, Betht, ki tudja még kit, ha nem nézek félre ettől. Nos, basszák meg magukat! Nem fogok erről a sok szarról félre nézni.

– Mi a pokol ez?

Williams nyomozó kérdésére elteszem a cigit és felállok. Az ajtóban álldogál, mintha nem tudna belépni az utcai ruháiban a hálóba, mintha ez lenne az egész lakás egyetlen gyilkossági helyszíne. Az egész épület egy kurva gyilkossági helyszín, szerintem, de nyilvánvalóan az elvárásaim túl magasak ezzel a nővel szemben.

– Love ügynök – szólít meg.

Megteszem a távolságot kettőnk között, egyszerűen csak azért, mert közel lenni Williams nyomozóhoz az egyetlen módja, hogy pokoli messze kerüljek tőle. Vagy behúzzak neki egyet. Kivételes önmegtartóztatást mutatva, megállok előtte, inkább, minthogy átgázoljak rajta, egy erős célzás, hogy mozduljon, amikor én nem szoktam célozgatni, mielőtt átfurakodok mellette. Nem mozdul, de figyelembe véve az igencsak undorító vénát, ami a homlokán lüktet, okos is lehetne. Igencsak szívás lenne megmenteni az életét, miközben arról fantáziálok, hogy megölöm.

– Mi az? – faggat, mikor tudom, hogy látott, ahogy a nyamvadt cigarettát tanulmányozom.

– Egy üzenet – mondom, megmutatva neki a táskát, kényszerítve, hogy vegye el. – Nekem – teszem hozzá. – Ez egy üzenet, amit nekem szántak, ami miatt itt vagyok.

– Mi? – néz rosszallóan, a homloka mély ráncokkal van tele, ahogy összeráncolja.

– Milyen üzenet? – faggat. – A cigarettában?

Őszintén össze van zavarodva. Úgy gondolom, elég sok ideig van igazán összezavarodva, de ebben az esetben, ez segít nekem, hogy kihúzzam a Társaság tagjainak listájáról. Egyszerűen csak túl hülye ahhoz, hogy azokhoz a seggfejekhez bármi köze legyen. – Megmondtam magának – mondom. – Az üzenetet nekem címezték. Most álljon félre.

– Love ügynök – vág vissza. – A bűntett helyszíne az enyém.

– A magáé – mondom. – Ami egy jó ok arra, hogy lelépjek.

Az ajkai összehúzódnak. – Szükségem van egy profilra. Ha ez a gyilkosság valami módon személyes a maga számára...

– Mindegyik személyes számomra. Adja ide az adatokat, amiket a helyszínen gyűjtött. Aztán beszélünk a profilról.

– Még csak a nevét sem tudja.

– Mia Moore. Huszonnyolc. Egy korábbi modell, aki reklámszakemberbe ment át. A másik két áldozat aktáira is szükségem van. – Benyúlok a táskámba, és odanyújtom neki a névjegyemet. – Küldjön el e-mailben minden fontos adatot és részletet.

– Nincs több áldozat.

Mi a faszról beszél ez a nő? – Úgy értesültem, hogy egy sorozatgyilkossal van dolgunk, és három áldozat volt.

– Valószínűleg nem jól figyelt – vág vissza. Inkább ő nem tudja, mi a franc folyik itt. A főnököm nem követ el hibákat. Roger nem követ el hibákat. Mindketten azt mondták három áldozat van. Ez azt jelenti, hogy három női halottunk van. A kérdés az, hogy a szolgálatban lévő nyomozó miért nem tudja ezt? Ó, igen. Hülye.

– Küldjön el mindent, ami van magánál Mia Moore-ról – mondom, végezve vele most és mindörökre, és mint mindig, ha a magam útját járom, a magam útját fogom járni. Kikapja a névjegykártyát. – Valószínűleg ugyanazt a gyilkossági anyagot fogja olvasni, mint én, és ugyanazt fogja nekem mondani, amit már amúgy is tudok.

– Én narancssárga overállt viselek, maga nem. Én egy menő Kellogg’s gabonapehely vagyok, maga Cerbona zabkorpa. Én Tequila vagyok, maga egy olcsó italpor. Kezdettől fogva nem ugyanúgy látjuk ezt a gyilkossági helyszínt. Nem fogunk soha semmit sem ugyanúgy látni.

– Jézus segíts nekem – morog, de nem mozdul.

– Csak nem vallásos?

– De – mondja. – Az vagyok. Csak nem jelent problémát magának, Love ügynök?

– Ismeri azt a történetet, a férfiról, aki a házában maradt az ádáz özönvíz ellenére is, mert tudta, hogy Jézus meg fogja menteni?

– Nem, nem ismerem. – Összefogja a karjait maga előtt. – És kérem, ne mondja el.

– Nos, az özönvíz jött és hatalmas volt. Egy tűzoltó megállt, hogy segítsen. A férfi elutasította, mert Jézus meg fogja menteni. Később jött egy csónak, és a csónakban lévő férfi felajánlotta a segítségét. Újra elutasította a segítséget, mondván Jézus meg fogja menteni. A víz elnyelte a házát, és a tetőn kuporgott, ami épp elsüllyedni készült. Felnézett az égre és megkérdezte. Jézus, miért nem mentettél meg? Jézus válaszolt neki. Tudja, hogy mit mondott? Azt mondta:– Ó, szent anyám. Küldtem neked egy tűzoltót és egy csónakot, de te elutasítottad a segítséget. – És a férfi megfulladt. – Rászegezem a tekintetemet. – Felismeri ennek a történetnek a tanulságát?

– Nem, de biztos vagyok benne, hogy el fogja nekem mondani.

– Igen, el fogom. Ez az, amikor Jézus segít magának. Menjen arrébb, vagy arrébb rakom.

Rám néz, de hála az égnek, hátrébb lép és engedi, hogy elmenjek. És így is teszek, gyorsan. Végigmegyek a folyosón, a hely egyetlen ajtaja felé.

– Szükséges volt ez a baromi hosszú történet? – kiált utánam.

Meggátolt abban, hogy beszélj, ami engem pedig távol tartott a börtöntől. Úgy gondolom igen, az volt. Belépek a nappaliba, a helyszínelő csoport elment. Természetesen. Miért tenné bárki is a helyes dolgot Mia Moore-ért? Egyértelműen a Társaság rossz oldalán volt. Kilépek az előszobába és még mindig nincs senki, aki az ajtó előtt őrködne. Leveszem a narancssárga overállt, és lemegyek a lépcsőn, éppen mikor egy ismerős rendőr egyenruhában jön felém.

– Lilah kurva Love – üdvözöl.

– Nick az idegeimre megy – mondom, mert igen, magas, sötét, tetovált és jól néz ki, de ugyanakkor mindenre ráhajt, ami mozog, beleértve engem is.

– Van már feleséged és gyerekeid? – kérdezem, anélkül, hogy megállnék.

– Még nem – kiált utánam, és érzem, ahogy megfordul, hogy megnézzen, miközben hozzáteszi.

– Akarsz jelentkezni a munkára? – Megállok a lépcső alján, és újra vetek rá egy pillantást.

– Nem. Még mindig nem vagy az esetem. Nem bírom azokat a pasikat, akik annyira szeretik magukat, mint te. Seggfejek. Te egy seggfej vagy, de jó zsaru. Vagy az voltál, amikor elmentem. Miért nem vagy már nyomozó?

Egy tökéletes önző érdeket szolgáló kérdés. Most már a városban vagyok, és inkább a józan észre hallgatok. A legutolsó, amire emlékszem, hogy Nick alkalmas rá, és Williams nyomozó természetesen nem.

– Megbuktam a vizsgán.

– Próbáld meg a nadrágodban tartani a vizsga előtti este. Ez komoly tanács volt. Fókuszálj a fontos dolgokra.

– Miért nem készülsz velem? Gyere át, és hozz fókuszált állapotba.

Sóhajtok a szüntelen flörtölésére. – Mindenesetre számíthatnál. Valószínűleg nem akarsz.

– Azt gondolod, most nem számítok? – a hangsúlya éles, egy tollpihe ostorcsapásával.

– Úgy gondolom, a képességeid nincsenek arányban a fizetéseddel. Nem vagy annyira jó, mint amennyit keresel. Amennyire meg tudom ítélni, egy olyan helyet foglalsz el, ahol valamilyen új tehetségnek kellene lennie – megfordulok, hogy kimenjek.

– Van egy esernyőd? Szükséged lesz rá. Még mindig úgy esik, mintha dézsából öntenék.

Lefagyok és felé fordulok. – Van-e egy rohadt esernyőm? Most komolyan beszélsz?

– Aha, Gyilkos Lány – mondja, azt a becenevet használva, amit LA-ben kaptam, amikor a csapatom kiakadt azon, mennyire nem viselnek meg a halottak, egy név, amiről azt hittem, nem tud.

– Két hétig kellett volna nagyon esnie – mondja. – Mint valami monszun áradás.

Ránézek, és hirtelen nem tetszik, amit ebben a férfiban látok. Késői harmincas éveiben van, egy játékos, aki képtelen volt átmenni a nyomozói vizsgán. Eléggé okos. Csak nem akar átmenni. Miért? Mi elől bujkál? Kacsint egyet, egy kurva kacsintás, ami arra késztet, hogy kiszúrjam a nyamvadt szemét, mielőtt megfordul és elkezd felsétálni a lépcsőn. Csak most esik le, hogy meg sem kérdezte, miért vagyok itt egyáltalán. Évekig Kaliforniában éltem. Nem létezik, hogy Nick azt gondolta, hogy a jelenlétem várható volt. A figyelmemet akarta. Megkapta. Én, mindezek után, keresek egy helyet, ahova eldughatom a cigarettát, amit a lakásban hagytak nekem.