15. Fejezet

 

15. fejezet

 

Fordította: Lilith

 

 

A legtöbb ember tudja, hogy nem én vagyok a legérzelgősebb ember a világon, de Beth nem olyan, mint én. Ő érzelmes. Szarul érzi magát. Nem tudom, hogyan áll minden nap a holttestek felett, és hogyan kezeli ezt a fajta terhet, de egyúttal nem is az én dolgom. A vizsgálóasztal széléhez sétálok. – Beszéljünk a méregről, ami miatt úgy beöltöztetek, mintha tél lenne odakint.

– Nem szólsz semmit a disznóvérhez?

– Ne ölj disznót úgy, hogy nem csinálsz szalonnát – mondom. – Az állat azért adta az életét, hogy elkészüljön az a szalonna, és ez nem egy a poénjaim közül. Egy állat élete is számít, ezúttal viszont nem kell azon tűnődnünk, vajon ez egy bevezető drogja-e egy gyilkosságnak. Már tudjuk mit fog tenni. Tehát ismétlem: milyen méreggel van dolgunk?

Csak bámul rám.

– Beth? – nyomatékosítom.

– Nem tudjuk – szólal meg a gyakornok. Egyik ismert méreg sem, aminek utánanéztünk.

– Leellenőriztük a disznóvért mérgekre?

– A disznóvért? – kérdezi Beth.

– Igen. Ha Esernyős Ember kéznél tartotta a mérget, miért ne használta volna a disznón? Úgy értem, hacsak tényleg nem csinált szalonnát, de ezt valahogy kétlem.

Beth pislant egyet, majd a gyakornokára néz. – Kérlek, gondoskodj róla, hogy így legyen.

A gyakornok bólint, majd kimegy egy oldalajtón. Beth az irodája felé int. Nagyszerű. És eljött. Bassza meg, megpróbálja elérni, hogy megvigasztaljam. Kane-nek nem lenne ilyen problémája. Belép az irodájába, én követem, bezárva az ajtót. – Párizsba küldenek, hogy konzultáljunk egy esettel kapcsolatban.

Megkönnyebbülés fut keresztül rajtam. – Érdemes megragadni ezt a tapasztalatot.

– Lilah, ismerem ezt az ügyet. Azt akarom, hogy elkapják ezt a tetvet.

– El fogom kapni.

– Nem megyek el.

– De igen, Beth. Elmész. Mert ha nem, Kane el fog raboltatni, és berak egy sötét szobába, míg vége nem lesz.

Elsápad, és utálom, hogy csak úgy felhasználtam Kane-t, de bassza meg, azt akarom, hogy hallgasson meg, és miközben én nem vagyok olyasvalaki, aki Kane-re támaszkodna, viszont én is jobban szeretem életben tartani az embereket. Nos, hacsak nem akarom őket holtan, de az egy teljesen más részem más időre és más emberre vonatkoztatva.

– Ne tedd ezt velem – mondja. – Azokat a nőket megmérgezték. Nem tudok rájönni, hogyan. Ez egy orvosi kirakós. Meg kell oldanom úgy, mint ahogy neked meg kell oldanod az ügyeket, és megtenném, még ha nem is lennék meggyőződve arról, hogy célpont vagyok. Úgy értem, Lilah, lehet, hogy speciális felszerelésre lesz szükségünk.

– Van ilyen felszerelésük Párizsban?

– Igen, az egy korszerű intézmény, de a testek itt vannak.

– Benne vagyok ebben az új műveleti csoportban. Meglátom, hogy továbbra is bele tudlak-e vonni, de el kell menned Párizsba. Ez nem vita tárgya. Dönts most.

– Bele tudsz vonni?

– Nem ígérem, de meg fogom próbálni. Viszont ha meghalsz, nem tudom ezt megtenni, ugye belátod?

Átöleli magát és elkapja a tekintetét. – Igen. – Vesz egy nagy levegőt és rám néz. – Vonjál be! Segíteni akarok.

– Mikor mész el?

– Ma délután.

– Elvitetlek téged Kane emberével a reptérre.

– Oké.

Előhúzom a telefonom a zsebemből, és tárcsázom Kane-t. – Igen, gyönyörűm?

– El tudja vinni Jay Betht a reptérre? Párizsba megy.

– Szerinted biztonságban lesz Párizsban?

– Szerinted nem. – Ez nem kérdés. Szerinte ebben benne van a Társaság is. Azon tűnődöm, vajon lesz-e bármikor is egy másik ügy, ahol egyikünk sem fogja a legkevésbé sem gyanítani a jelenlétüket.

– Miért nem megy vele az egyik emberem? – javasolja, ami egy nagylelkű felajánlás.

Bethre pillantok, aki úgy áll ott, mint egy törékeny virágszál, és beleegyezem. – Beszélek vele.

– Hallgasson rád. Ijeszd halálra, ha kell. Jó vagy ebben.

– Köszi – mondom, mert ez igaz, és amennyire érdekel, ez dicséret.

– Azt mondom neked, hogy gyönyörű vagy, erre azt mondod, hogy baszd meg. Azt mondom neked, hogy rémisztő vagy, te pedig megköszönöd.

– A lényeg?

– Személyesen fogjuk megbeszélni a lényeget. A lakásomnál vagyok, és a városba, az irodám felé tartok. Felhívom a titkárnőmet, hogy intézzen egy kocsit, és az egyik emberem Beth szolgálatára fog állni. Egy második kocsi rád fog várni. Ne lődd le a sofőrt. És Lilah, a Purgatórium még mindig létezik, és vár rád. – Lerakja.

A Purgatórium még mindig létezik, és vár rám.

A Purgatórium az, amit én a gondolkozó szobámnak hívok. Épp most árulta el, hogy megtartotta a szobámat a városi lakásában, ami egy ponton a közös lakásunk volt. Visszacsúsztatom a telefonomat a farmerom zsebébe. – Kane többet tesz, mint egy fuvar szolgáltatása. Elküld veled valakit Párizsba. Ne küzdj ellene. Csak fogadd el.

– Nem utazhatok egy idegennel.

– Az emberek folyton utaznak testőrökkel. Nem ismerik őket. Csak szeretik konstatálni, hogy a testőrök tudják, hogyan lőjenek le és öljenek meg embereket. Most el kell jutnod oda.

– Párizsban leszek. Arra célzol, hogy ott sem leszek biztonságban?

– Még csak azt sem tudod megmondani, Beth, hogy hogyan haltak meg azok a nők. Meghalhatsz. Ne légy ostoba.

Elsápad. – Akkora ribanc vagy.

– Igen, tudom.

– Megcsináljuk ezt a boncolást, vagy mi?

– Te csinálod. El kell mennem a rendőrőrsre, és rá kell tennem a kezem azokra a bizonyítékokra, amiket még nem tettek tönkre.

– Az a tetthely volt a legszörnyűbb katasztrófa, amit csak valaha láttam. Majdnem olyan volt, mintha a gyilkos ismerte volna Williamst, és úgy választotta ki őt, mint ahogy minket.

Igaza van. Pontosan így lehet értelmezni. – Hívj fel, ha találsz valamit, mielőtt elmennél Párizsba. – Az ajtó felé fordulok.

– Lilah.

– Igen? – kérdezem, rá pillantva a vállam felett.

– Te és Kane újra összejöttetek?

Csupán pár nappal ezelőtt még gyorsan visszautasítottam volna az elképzelést. Most ez egyáltalán nem egy olyan kérdés, amire készen állnék megválaszolni. – Hívj fel, Beth – mondom, és kimegyek az irodából.

Végigsétálok az intézményen, és mikor elérem az elülső irodát, a női őr már nincs ott.

Felváltotta egy férfi, egy magas, széles vállú, higgadt kinézetű ember, és ez nem tetszik. Megállok vele szemben. – Maga ki?

– Clint.

– Clint. Hol van a női őr?

– Kilépett. A helyettesítője vagyok.

– Mikor lépett ki?

– A múlt héten.

Szentséges szar. – Itt volt kevesebb, mint egy órája.

– Ha itt volt, nem volt szolgálatban.

– Maga hol volt egy órával ezelőtt?

– Ebédeltem. Itt volt ebédidőre a helyettesítőm.

– És az ki?

– Rick.

– Ki volt itt az éjszakai műszakban?

– Rick.

– Van egy képe Rickről?

– Nincs – válaszolja.

Megmutatom neki a jelvényem. – Szükségem van a felettese nevére és számára.

Szeme se rebben. – Természetesen. – Benyúl a zsebébe, és átad nekem egy kártyát Edward Davis nevével. – Tengerészgyalogos voltam, ügynök. Biztosíthatom, azért vagyok itt, hogy szolgáljak, és jól szolgálok.

Tárcsázom a számot, és egy férfi válaszol. – Ed vagyok. Miben segíthetek?

– Ed, itt Lilah Love, FBI ügynök. Meséljen Clintről.

– Tengerészgyalogos volt. Igen kitűnő. Mi a probléma?

Szemügyre veszem Clintet. – Találkozzunk a rendőrőrsön, és elmondom. – Leteszem.

Jay sétál be a főbejáraton. – Éppen ideje – mondom. – Itt van már Beth fuvarja?

– Még úton van.

– Maradjon itt Clinttel.

Végigsétálok az intézményen, vissza a vizsgáló helységbe, ahol megtalálom Betht, már hozzáfogott a munkához. – Most kell elmenned.

Lehúzza a maszkját. – Kibaszottul szórakozol velem?

Csak idő kérdése volt. Lógjál velem. Válj nagyszájúvá. – Olyan komoly vagyok, mint Beethoven egy Jay Z koncerten. Nem olyan komoly, mint Jay Z egy Beethoven koncerten. Olyan komoly, mint…

– Állj le. Kérlek, fejezd be a szörnyű, rosszul időzített poénokat. Felfogtam. Komolyan gondoltad.